... leginkább morcogás

Elért engem is ez a mém a karácsonyi kívánságlistáról, köszönöm. Azért gondoltam, hogy továbbadom, mert engem az év végi hajrá (úgyis mint „Hajrá, Szabó néni!”) közben egy pillanatnyi megállásra késztetett, és az ilyen ritka pillanatokban a karácsonnyal rokonítható gondolataim felszínre törnek. Olyanok kb., hogy mi végre vagyunk a világban, ill. egyáltalán ez-e a való világ, vagy csak egy depressziós felsőbb lény gondolataiban létezünk. Utóbbi azért lenne kívánatos, mert akkor nem kellene azon szoronganom, hogy cipeljek fel a sokadikra, majd rejtsek el a kíváncsi gyerekszemek elől egy négyméteres karácsonyfát. Szóval továbbküldöm a mémet, ezúttal kizárólag csak egészségügyben is aktív bloggereknek: Savanyúcukornak, Actinomycesnek, Fuhurnak, Kacajnak, Marcipánnak, a Tapasztalt Orvosnak, no meg Ökölnek, feltéve, hogy visszatér a blogoláshoz. A szabályok a szokásosak, köszönd meg, küldd tovább 7 embernek, írd le, stb.
 

És akkor lássuk a kívánságokat. Na most, van a kívánságoknak az egyetemes szintje, ezek azok, amiket szépségkirálynők szoktak üzenetként a dobogóról ismételgetni, mielőtt végleg elnyeli őket a szépségipar. Világbéke, a szegények felemelkedése, a járványok legyőzése, ilyesmi. Meg nyilván a szeretteink egészsége, boldogsága, sikerei. Meg persze a terrorizmus legyőzése, a gazdasági válság felszámolása, a globális felmelegedés visszafordítása. Több és jobb gleccsert az Alpokba! Ezekkel minden jóérzésű ember egyetért.

Álmomban Sopronban voltam. Nem tudom, miből jöttem rá, se Tűztorony, se Lövérek, és különben is, az álom jórészt egy teljesen jellegtelen szállodában játszódott, de teljes bizonyossággal tudtam, hogy ez Sopron.

Az álom úgy kezdődött, hogy A-val beszélgettünk mindenféle semmiségekről, de kimondottan élveztem, hogy beszélgetünk. Aztán egyszer csak kimásztunk a szálloda ablakán (ez valamiért logikus lépésnek tűnt), és egy dombtetőn találtuk magunkat, ahonnan lenéztünk a városra. (A látvány teljesen soproniatlan volt, leginkább a nagyváradi Kálvária-domb kilátására emlékeztetett, de erre csak ébren jöttem rá.)

Aztán valahogy megint a szállodában találtuk magunkat (ez a jó az álmokban, sosem kérdezzük meg, mi, miért, és hogyan történik). Egy lakosztály társalgójában álltunk, ahol a kerevet pont olyan zöld-arany huzatú volt, mint az anyósoméknál. Tovább beszélgettünk volna, de egyszer csak felbukkant B, akit az álom többi szereplőjéhez hasonlóan még életemben nem láttam, de pontosan tudtam róla, hogy A férje, és a fejformája zavaróan emlékeztetett egy ismerősömére, aki viszont nemrég Z-t vette el a való életben.

B mostanában divatos hosszú pálinkáspoharakat hozott, én meg nem akartam inni belőle, mert tudtam, hogy egy pohár is elég lenne ahhoz, hogy hosszabb időre kivonjon a forgalomból. Úgy látszik, még álmomban sem szeretem kiengedni a kezemből a kontrollt. Szerencsére B a kezembe nyomott egy pezsgős flőtét, hogy kérjek neki egy adagot. Ez nem volt logikus lépés, mert épp csak ketten voltunk (A hirtelen eltűnt valahova, de álmomban ez szintén teljesen magától értetődő volt). Mielőtt álmomban eszembe jutott volna azon töprengeni, kitől fogunk pezsgőt kérni, hirtelen felbukkant C, D, E és F, akiknek még a nemére sem emlékszem pontosan (kivéve C-t, aki világos nyáresti zakóban volt), és náluk persze volt pezsgő. Sajnos nem tudom, B-nek végül is ízlett-e, mert mielőtt odaadtam volna neki, megszólalt a vekkeróra, a soha meg nem álmodott szereplők közé űzve G-től Y-ig a teljes ábécét.

Ami vicc az egészben, hogy ebből az összevissza álomból olyan jó hangulatban ébredtem, mint már régen. Pedig nem is ettem vacsorára bolondgombát.
 

via APC

A Zújságban a szakma két nagy öregje kesztyűt dobott a *lógusok arcába.

Reszkessetek, mert a végén még felveszem.

(A cím innen, de ez tőlük még jobb, különösen 4:55-től)

Az EU-parlamenti választások kapcsán írtam a pártok plakátjairól, üzeneteiről. Azt találtam írni a Fidesz plakátjáról (Elég! Szavazz!), hogy ha ilyen mértékben fogy a mondanivalójuk, abból az lesz, hogy az országgyűlési választásokra már csak a "vazz" fér rá a plakátjukra.

Nos, túl vagyunk azóta pár választáson, és a Fidesz túlteljesítette, amit gondoltam.

Most ha valaki a Fideszt szóba hozza az ismerettségi körömben, a válasz pártállástól függetlenül csak "vazz!"

Álmomban két netbook voltam, és játszottam egymással.

A Mikulás-napi úszóverseny kezdetét stílusosan az jelezte, hogy a nagy szakállú piros ruhában körbejárta a medencét, a gyerekek a nyakukat nyújtogatva nézték, aztán megszólaltak a hangszórók, szakszerű gitártépés kezdődött, és megszólalt a Zombie.

A verseny egyébként teljesen jó volt, pedig egyik-másik gyerek nem is hitte, hogy tényleg eljön a Mikulás:

Az Indexen is megjelent, a NEFMI honlapján részletesen olvasható az új közoktatási törvény tervezetének vitaanyaga. Azzal együtt, hogy számos helyeselhető lépést tartalmaz a javaslat, egyes területeken szerintem teljesen elszakad a realitásoktól. Erre jó példa, hogy érettségire csak az bocsátható, aki legalább 60 óra társadalmi munkát végez (=kb. 10 munkanap, gondolom a nyári szünet alatt), vagy az, hogy az eddigi 5 helyett 6 tárgyból kell érettségizni. A pálmát azonban az viszi, hogy a 6 ill. 8 osztályos gimnáziumokban kötelező lesz 3 nyelvet tanulni.

Na most, én alapvetően a konzervatív oktatási szemlélettel rokonszenvezek, és szurkolok is rendesen, hogy abból a katyvaszból, ami a közoktatásban kialakult, ki lehessen mászni valahogy. De nem lehetne inkább reális, teljesíthető célokat kitűzni? Mondjuk azt, hogy aki elvégez egy gimnáziumot, az egy európai idegen nyelven normálisan beszéljen?

Itt jegyzem meg, hogy Hoffmann Rózsa államtitkár asszony hivatalos önéletrajza szerint (nyelvszakos diplomával) két nyelven beszél felsőfokon, de más nyelvtudást az önéletrajz nem említ.

Tisztelettel azt javasolnám államtitkár asszonynak, ne tűzzön olyan célt egy 18 éves diák elé, amit (már ha pontos az önéletrajza) saját maga, jóval hosszabb élete során, jó szellemi képességei birtokában sem teljesített.

*Jó, tudom, a cím a populizmus felé tett engedmény, a pontos változat úgy szólna, hogy "Érettségire lenne-e bocsátható H.R. az új rendszerben?"

És tegnap, miközben (amúgy kifejezetten érdekes) tudományos szárnyaláson vettem részt, lényem egy másik része a körmét rágta a szemészeten, hogy visszanyeri-e a jobbik szeme látását az apám.

Mondjuk ha ez sűrűbben fordulna elő, könnyebben menne a házimunka:

Debrecenben már működik, és ha jól hallom, a mostani virtuális hálózat mellett Budapesten is tervezik a Ritka Betegségek Tanszéke felállítását. Az ötlettel alapjában semmi baj sincs, sőt: időről időre minden orvos találkozik olyan betegségekkel, amiket (bármely gondosan is műveli magát választott területén) nem tud hová tenni. (Tulajdonképp a ritka betegségek egyik definíciója is lehetne: olyan betegség, amivel én még nem találkoztam – a valódi definíció szerint ritka betegség az, ami 10.000 emberből max 5-nek fordul elő.) Nos, ilyen esetekben nagy segítség lehet betegnek és orvosnak egyaránt, ha van hová fordulni.

Szokás amiatt morogni, hogy kár a ritka betegségekkel annyit foglalkozni, hiszen társadalmi jelentőségük (ritka voltuk okán) csekély. Nos, nem árt felidézni, hogy ha egy betegség 1 millióból csak 1 embert érint, az társadalmi szinten 0,0001 százalék, de az érintett ember számára a gyakorisága 100%. És az is nyilvánvaló, hogy hatékonyabb és valószínűleg költséghatékonyabb is a ritka betegségben szenvedőket néhány centrumban követni, ahol a szaktudás és a feltételek is adottak, mintha szétszórnánk őket a területileg illetékes ellátókhoz.

Viszont a Ritka Betegségek Tanszékének budapesti alapításáról szóló hír pletyka remek alkalmat ad egy régi rögeszmém felelevenítéséhez: minden orvosegyetemen létre kellene hozni a Gyakori Betegségek Tanszékét. Itt csak és kizárólag olyan betegségekkel foglalkoznának, amik valóban népegészségügyi jelentőségűek, és amikről épp ezért minden egyes végzett orvosnak sok, elmélyült és gyakorlatban hasznosítható ismerete kéne, hogy legyen. Az orvosegyetem hat éve alatt ugyanis rémes mennyiségű adatot töltenek a fejükbe, de mintha egy kis gond lenne azzal, hogy az információhalmazt hogyan súlyozzák.

Végre használatba vettem a belépőszintű okostelefonomat (mindig is vonzottak a kütyük, de csak viszonylag ritkán csábulok el, nos így jutottam hozzá). Miközben ismerkedtem a telefonnal, eszembe jutott, milyen más volt az első telefonálási élményem a kilónyi súlyú vezetékes telefonnal, és gyermekkorom vidéki városának akkor 4 jegyű telefonszámaival. Bámulatos, mire képes a tudomány, bár ezt már Arthur király is megmondta... 

Aztán gondoltam egyet, és megnéztem, mekkorát fejlődött a technológia 40 év alatt: (a telefon tavalyi modell), hogy viszonyul a telefonom teljesítménye a holdraszállást levezénylő AGC (Apollo Guidance Computer) teljesítményéhez, amire ugye három ember élete volt rábízva.

Az eredmény nem kicsit meglepő:

Az Apollo-11-en a júzer interfész így nézett ki:

A Galaxyn meg így:

Igaz persze, hogy a holdutazáshoz nem kellett az iGO...

Az egykori tökös HÖK-ös Papp Magor (aki professzorok kinevezésébe is beleártotta magát, amihez a hallgatók iránti személyes szimpátiámtól függetlenül szerintem egyik hallgatónak sincs joga) nemrég azzal kavarta fel az egészségügy állóvizét, hogy szó szerint zöldeket kezdett beszélni a hálapénzről. Konkrétan azt javasolta, hogy azok az orvosok, akik nem fogadják el a hálapénzt, a ruhájukon viselt zöld kereszttel jelezzék ezt, és ösztönzésképp kapjanak kétszer annyi fizetést.
 

Alapjában messzemenően egyetértek azzal, hogy a hálapénz rossz dolog, és minél előbb meg kellene szüntetni. Sőt, ahogy kollégáimmal beszélgettem, egységesen úgy gondoljuk, hogy kétszer annyi fizetés mellett dalolva lemondanánk a hálapénzről (etikai és anyagi megfontolások alapján is, ennyit a hálapénzzel kapcsolatos sztereotípiákról). Mégis úgy gondolom, a javaslat azon túl, hogy ismét lehet a hálapénzről beszélni (s miatta az orvosokat általánosságban szidni, Papp Magort egész konkrétan dicsérni), nem alkalmas a probléma kezelésére.

Lássuk csak, mi a gond a javaslattal:
 

"- Kórházba került pneumoniával.

- Az mi?

- Az egy nagy ház, ahol betegeket gyógyítanak."

Ha a filmparódiák készítői díjat kapnának, akkor egy többszörös Oscar-díjas színésszel lettünk szegényebbek. Elhunyt Leslie Nielsen, alias Frank Drebin, alias Drakula és még 1000 más karakter. Remek fotók Nielsenről itt. A jelentőségéről csak annyit, hogy az Index blogos oldaldoboza Frank Drebinnel kezdődik (képre katt nagyobb lesz):

Következik megemlékezés-képpen pár filmrészlet, vegyesen magyar és angol szinkronnal:

Nagyon különleges ügyosztály 1. epizód (a szinkron egy része a szóviccek miatt angol):

Csupasz pisztoly 33 1/3, nyitójelenet:

A hajtás után: Csupasz pisztoly 1, Drakula, Drágám add az életed és mások!

Ma délután felrobbant a magyar blogoszféra, legalábbis az általam belátott része, a Matolcsy-féle bejelentés nyomán. Még most, mikor írok (este 11) is vagy 500-an nézik a Vastagbőrt (1376 komment, te jó ég!), százan a Kettős Mércét, rekordmennyiségű komment és trackback a témával foglalkozó blogokon. Nem értem ezt a nagy nyüzsgést, Szíjjártó is megmondta, hogy a kormány megmenti a nyugdíjakat.

Komolyra fordítva, első olvasásra több mint meghökkentő a bejelentett lépés, nagyon államosítás-szaga van. Persze, hogy mindenki pánikba esik, és kommunizmust, valódi rendszerváltást (=vissza a szocializmusba), zsarolást stb. emleget. És nehéz is lenne a mostani információk alapján ellentmondani nekik.

Ugyanakkor van az éremnek egy másik oldala is. Amint a kormány elkezdte a mnyp-k bajszát rángatmi, a 2000-ben létrejött, de idén májusig nem különösebben aktív Stabilitás Pénztárszövetség vehemens kampányba kezdett, vélhetően többtízmilliós költségvetéssel. Nyilván védik a saját érdekeiket.

Jó lenne tisztán látni, mert vélhetően sem a Fidesz, sem a mnyp-k kommunikációja nem bontja ki az igazság minden részletét.

Amit tudunk: évente 3.000 milliárdnyi nyugdíjat kell kifizetni. Ebből évi 900 milliárdot az állam (=én, te, ő, mi, ti, ők) tesz hozzá, mert a nyugdíjkasszába csak kb 2.100 milliárd folyik be. Ha mindazt az összeget, amit ma mnyp-be fizetnek, az államiba nyomnák be, akkor is csak kb 700 milliárddal lenne több, tehát évi 200 milliárd hiányzik. Tehát ez a fajta nyugdíjrendszer a mnyp-tagok visszaterelése esetén is hosszabb távon fenntarthatatlan.

Ezzel együtt valószínű, hogy a mnyp-tagok visszalépéséből származó 2.700 milliárdnak más lenne az értelme. Ha ez az összeg, cirka a GDP 10%-a, bekerülne az államkasszába, akkor a övő évi3%-os hiány helyett 7% körüli többlettel zárnánk, ami alighanem világrekord. Ez mindenképp jócskán  megnövelné a kormány (államadósság, EU-direktívák, IMF-feltételek miatt) jelentősen beszűkült mozgásterét.Ugyanakkor olyan mértékű népszerűség-, és bizalomvesztést okozna, ami gazdaságilag és politikailag is igen veszélyes lehet.

Nem akarnék a fideszdroid hálátlan szerepében tetszelegni, de azon morfondíroztam, nem valami Írország-közeli helyzetet akarnak-e Orbánék elkerülni.

Amúgy meg szerintem meg kéne várni, amíg kijön egy jogszabály-tervezet (ha december közepétől lehet átlépni, ez napokon belül el kell, hogy készüljön). Ez nyilván tisztázni fogja, milyen feltételekkel térhetnek vissza a mnyp-tagok. Eddig cukorka-osztogató igéreteket mondtak (infláció feletti részt készpénzben kiveheti vagy önkéntes mnyp-be beteheti a visszatérő, infláció alattinak kipótolják, megmarad a számla, amit a házastárs örökölhet stb). Azt lenne jó tudni, mi történik a mnyp-ben maradók eddigi, állami rendszerbe történt befizetéseivel, mert azt érzésem szerint meg kellene kapják valamilyen formában.

Aztán tényleg lehet gondolkodni.

... és amikor odáig ért, hogy 'a feladó személyére való tekintettel', akkor ismerős melegséget érzett a fülei tájékán, ami kamaszkorát juttatta eszébe, amiért ez úton is köszönetet mond.

Szintén dtamas gyűjtéséből, ezt poszterként árulják is a MyModernMet-en. Ott van Magyarország is, de mertünk kicsinek lenni, ugye...

Ha már a múltkor egy mérnök, most egy családapa-lelkipásztor-blogger gondolatait osztom meg. A téma ismét az erkölcs, Legfőbb Jóval vagy anélkül, a megközelítés vállaltan (de nem elfogultan) vallásos. Azért került ide, mert úgy nézem, sokan a betegek (és orvosok) közt is elvesztették, jobb esetben keresik a fogódzókat.

dtamastól van, mint annyi jó poén...

Békés novemberi délután, ülök a szűkebb szakmám városbeli prominensei között, a kakukktojás hálás szerepét viszem, és érdeklődve hallgatom, hogy mennyire nincs senki, aki jelentkezett volna a <titok>gyógyászati rezidensi helyekre. Ez konkrétan úgy néz ki, hogy két éve kb. 40, tavaly 30, most meg 11 végzős jött el a rezidensi felvételire. Ülnek a <titok>gyógyász főorvosok, vakarják a fejüket, keresik a kiutakat ... de igazából látszik, hogy nincs eszközünk ahhoz, hogy változtassunk, sőt arra is alig, hogy belemondjuk a Köz arcába: "ha nem változik valami, akkor pár év múlva az összes <titok>gyógyászati problémátokat a mai orvoslétszám harmadának kell majd megoldania, vagy mehettek a varázsvesszős ukrán természetgyógyászokhoz!".

Pontosabban úgy lehetene fogalmazni, hogy valószínűleg sehová sem jelentkeztek sokan. Egy rádióhír szerint a 2010-ben végzettek közül csak kb. 50% jelentkezett itthon szaképzésre. A Medical online cikke szerint ez a szám "csak" 28% (15% eltűnt, 13% píéjcsdízik). Ó hát így már mindjárt más.

Nem segítette a jelentkezést, hogy a Bajnai-kormány átalakította a 10 éve elkezdett, és mostanra már-már bejáratódó rezidensi rendszert. Az átalakítás röghözkötésként indult, lett belőle a rezidensképzés rendszerének szétzilálása, a rezidensképzésre költött központi keret drasztikus csökkentésével. Helyzetbe kerültek viszont azok a kórházak, ahol a bérkeretnek még voltak tartalékai, ők ui. felvehettek pár rezidenst. Mondjuk, hogy mennyit, az igen érdekes. A SOTE tavaly 293 rezidens képzését kezdte meg (ebben benne voltak azok is, akik más kórházaknál kezdtek, de a papírjuk a SOTE-n volt, és a kórházi osztályok színvonalától függően töltöttek több.kevesebb időt a SOTE-n). Idén ez a szám 39 fő. OK, a SOTE helyzete most duplán rossz, mert az idei jelentkezők jó része már eleve a kórházakat kereste meg, de azért a más kórházakban sem fenékig tejfel az élet. Az a nagy budai kórház, melyet a telekspekulánsok is sokat emlegetnek, a kb 1300 ágyára idén összesen 6 új rezidenst tudott felvenni.

Egyértelmű, hogy idénre jelentősen csökkent a pályakezdő orvosok száma. Viszont ez a szám tovább fog csökkenni, mire a mai pályakezdőkből szakorvosok lesznek, mert egy részük lemorzsolódik, más részük rájön, hogy ma Mo-n orvosnak lenni kb. egyenlő az öngyilkosság elhúzódóbb és fájdalmas formájával, megint más részük eleve azért lép be a szakképzésbe, hogy majd nyugaton helyezkedjen el a frissen megszerzett szaktudásával.

A helyzetet tovább rontja, hogy személyes benyomásom szerint sosem volt olyan rossz a kapcsolat betegek és orvosok közt, mint az utóbbi időben. Óriási a bizalomvesztés mindkét részről, egyre nagyobb a betegek elégedetlensége. Ahogy a társadalomból is eltűnik a "mi", és helyét az "én" veszi át, úgy kopik el a szolidaritás az egészségüggyel kapcsolatban is. A betegek tekintélyes részét semmi más nem érdekli, mint hogy ő azonnal és mindent kapjon meg (diagnózistól, tényleges kezelési szükségletektől függetlenül), és emiatt kpesek átgázolni betegtársaikon épp úgy, mint az eü. dolgozókon. Persze az eü. dolgozók sem zárdaszüzek. Ahol még kapnak, nyilván megpróbálják kipréselni a hálapénzt a betegekből, egyre több a türelmetlen orvos/nővér, és egyre több a kiégett dolgozó. Eljutottunk oda, hogy a végzős orvostanhallgatók 50%-a úgy gondolja, rosszul döntött, hogy az orvoslást választotta (adat innen).

Azt hiszem, nagyon fájdalmas felismerések sora vár a magyar betegekre.

Doktrina ajándéka nyomán én is megkaptam a biztatást, hogy kreatív bloggernek gondoljam magam. Köszönet érte!

Hosszan gondolkodtam, hogy egyáltalán megfelelek-e annak, amit a kreativitásról gondolok (és ez felülírja-e azt, hogy a Kreatív bloggerség szabályai nagyjából a 'szpemmeld tele a blogoszférát' jelmondattal azonosak), aztán abban maradtam magammal (szerencsére általában egyetértünk), hogy jobb pillanataimban legalább rekreatív tudok lenni, és különben sem szeretnék bárkit megbántani, aki jó szívvel adja tovább. Úgyhogy köszönöm még egyszer!

Egy ilyen ünnepi pillanatban ne foglalkozzunk azzal, hogy ki ölt meg kit* hogy ha mindenki továbbadja a kitüntető címet 7 másik bloggernek, akkor már a hatodik körben 117.649 blogger kapna ilyet, ami kb az összes magyar bloggert lefedi.

A Hángörienidiocc nevében minden benne van

Isolde nélkül kevesebbet tudnék a pszichiátriáról, Neil Gaimanről és fogalmam sem lenne, ki az a Clarence Colton (most látom, ő már megkapta, de juszt se veszem ki innen).

Lucia új felfedezett, a stílusát, meglátásait kedvelem, még ha nem is árulta el, mi lesz végül is az Anthill Inside magyar fordítása. És mélyen egyetértek a 2010-zel kapcsolatos terveivel.

Sajtkészítők: Ratiusnak rengeteg jó meglátása van, és egyébként már a blog neve is alapművet sejtet

A Salamandra segít ébren tartani a bennem (mélyen) szunnyadó felfedezőt.

Savanyúcukor egyszerre aneszteziológus, hegedűművész és blogger, ez külön-külön is tiszteletreméltó, a blogját olvasva hol neki, hol saját magának gratulál az ember a pályaválasztást illetően....

Dr. Stein a néhai Republicator blog szülőatyja, mostanában halakat ment és fénymarhaság-generátorokat szerkeszt

A Vastagbőrben az a jó, hogy a kormányváltás után sem veszített harcosságából (sajnos, van min boronganiuk)

Ja, ez persze 8 blog, ha jól számolom, de sebaj. Több mást is olvasok, senki se sértődjön meg, ha kimaradt.

A Kreatív Blogger szabályzatát idemásolom:

1. Köszönd meg annak, akitől kaptad.
2. Tedd ki a logót a blogra.
3. Linkeld be, akitől kaptad.
4. Add tovább további 7 blogosnak.
5. Linkeld be őket.
6. Hagyj náluk megjegyzést, értesítsd őket.
7. Árulj el magadról 7 dolgot.

És akkor 7 dolgot magamról: 

1. Voltam kisdobos és úttörő, de már akkor bomlasztottam a rendszert, mert a szokványos Mókus, Gagarin stb. helyett azt javasoltam, hogy az őrsünket egy élő és amerikai (!!!) űrhajósról nevezzük el. (Nagy meghökkenésemre senki sem volt az úttörőcsapat felnőtt vezetői között ideológiailag eléggé fejlett ahhoz, hogy épeszű ellenérvet mondjon, így aztán az angolban járatlan tanárok 4 éven át küzdöttek azzal, hogy kimondják az őrsünk nevét...)

2. (Még mindig a pártállami nosztalgia) Egyszer november 7-én (ami ugye ünnep volt) síeltem a Bükkben, ahol ilyen tájban abszolút ritka a hó.

3. Felvételi nélkül mehettem volna egyetemre, mert OKTV-n negyedik lettem angolból, de sajnos az orvosin ez nem számított (tipikus lúzer dolog).

4. A mostanában sokat emlegetett taxisblokád alatt különösebb megerőltetés és késedelem nélkül tettünk meg egy kb. 300 kilométeres autóutat (mondjuk segített, hogy az anyósülésen egy püspök ült teljes menetfelszerelésben).

5. Ha jól számolom, ennyien tudják, kit rejt a blogger-nevem.

6. Kb. 10 szót tudok dánul, lássuk csak: centret, røget sild, dansk, lysskyhed, hovedpine, forskning, vej, torvet, afdeling, ... és smørrebrød  (huh, ez meleg volt!)

7. Szeretek a mondataim végére 3 pontot tenni, azt sejtetve, hogy vannak még gondolataim, pedig nem is biztos...

Na, ennyit mára az önfényezésről. Olvassatok blogokat, örüljetek, hogy ennyi értelmes és/vagy közlékeny ember van virtuálisan körülöttetek. És ha úgy gondoljátok, hogy mások örülnek neki, keltessetek ti is kreatív bloggereket. Vagy csak simán mondjátok meg nekik, hogy klassznak tartjátok őket.

* Forrás: Gyalog-galopp eredeti (pre-Galla) szinkronnal

Azért előnye is van annak, ha az ember felett már elszállóban az idő vasfoga már nem teljesen kezdő, például az, hogy időnként felkéréseket kap más emberek segítésére. Ennek egy tipikus formája a szakmai cikkek lektorálása. Ezt nyilván háromfajta emberre érdemes bízni:

1, aki a témával foglalkozik

2, aki ugyan nem, de ezt jól leplezi

3, aki hivatalból mindenhez ért (minimum professzori rangban), de ennek dacára jóindulatú

Mivel Magyarország egy kis ország, ezért egy-egy szűkebb témában remekül ismerik egymást az emberek. Így amikor tegnap felkérést kaptam a Dentálhigiéné és még valami hasonló c. folyóirattól, az első 3 bekezdés után már sejtettem, és újabb 3 után már biztosan tudtam, ki rejtőzik a gondosan anonimizált szerzők között. Ráadásul, ha megkapják az anonim véleményemet, a stílusból ők is jó eséllyel találják majd ki a lektor személyét. De azért csak bújócskázunk szorgosan...

Mindenesetre elhatároztam, hogy próbára teszem a rendszert. Mivel a felkérő azt írta, hogy ideális esetben egy-másfél hónapos határidőt adnak a lektornak, egy-másfél napon belül elkészítettem és el is küldtem a véleményt.

Most várom, hogy a szerkesztőségen zavar támad-e az erőben...

Ui. A kép innen van.

Mázsa Sör utca?

Bár elhanyagolható az esélye annak, hogy szülnék, immár sokadszor az otthonszülés kerül terítékre, szokásom ellenére higgadt önmérséklettel. Cikk-ismertetés következik.

Az egyik legismertebb orvosi lap, a British Medical Journal múlt héten közölt egy cikket az otthonszülés élharcosának számító Hollandiában végzett vizsgálat eredményeiről. Hollandia az az ország, amit az otthonszülés magyar élharcosai a legtöbbször emlegetnek, amikor be akarnak olvasni a magyar egészségügynek. Talán a kontinensen itt a legmegengedőbb a szabályozás, itt vannak a legjobb feltételek. Évtizedes (évszázados?) hagyományai vannak az otthonszülésnek, ami az összes szülés kb. 30%-át teszi ki. Az alacsony kockázatú terheseket a szülészeti alapellátás követi (szülésznők), a magas kockázatúakat a nőgyógyászok, a két rendszer között az átjárást átgondolt szakmai protokollok alapján irányítják, de alapból mindenki ott szül, ahol szeretne. (Részletesebb adatok itt). Ugyanakkor a holland ellátás sem tökéletes, a BMJ-cikk bevezetője szerint Európában szinte ott a legmagasabb a perinatális (=születés körüli) halálozás aránya, kb. 11 ezreléknyi.

Tizenegy évesen - miközben osztálytársainkat egyedül az iskoláig se engedték el - egy hétig hármasban sátraztunk a Bükk közepén Majdnem Utolsó Mohikánnal és Egyeneslelkű Mérnökpalántával. A csuda se gondolta volna, hogy mostani (felnőtt)korunkra megváltozunk. Egyeneslelkű Mérnök nevéhez méltóan megkomolyodott, én inkább a panziókat kedvelem mostanság, M.U.M. viszont, ahogy nevéhez illik, 2000 m feletti hegytetőkön alszik, hogy napkeltét fényképezhessen....

(Ezt nem Mohikán fotózta, csak passzol ide. Bónuszpont azoknak, akik a kép címét a fájlnév alapján megfejtik.)

Szuvenírkészítő, mi más?