... leginkább morcogás

Hazafelé pedig pont olyan idő volt, amilyennek lenni kell akkor, mikor az egy éve várt kikapcsolódás véget ér.

Holnap egy pár napos kiruccanás után hazatérek, és megint kezdődik a szokásos... Ideges betegek, frusztrált hozzátartozók, szüntelen telefonok, remek fizetés, sok munka, több munka, éjszakázás stb. 

S mégis azt gondolom, nincs vége, mert bennem marad egy darabkája ennek a helynek is, mint a fenyők illata, a kilátás az Ikertornyokról (amik ugye már nincsenek), egy réges-rég evett bélszín íze, egy Radnóti-, vagy egy Middleman-idézet.

Ugyanaz maradtam, mégis kicsit más lettem. Ha minden jól megy, talán növekedtem is.

S mielőtt valaki el találna érzékenyülni, milyen mélyenszántó gondolataim vannak, gondoljon arra, hogy ezek szerint Morcz fenyőből, leomlott épületek darabjaiból, rég elporladt bélszínből, valamint pár hatásvadász mondatból van összerakva...

Egy elégedetlen beteg azzal fenyegetett meg pár napja, hogy tönkreteszi a hírnevemet. Jó, az orvos ennél cifrább dolgoknak is ki van téve (egyik kollégámat az üvegajtó kitört darabjával hadonászva kereste egy népes család feje), de azért hadd mondom el Önnek, kedves Betegünk, milyen komolyan veszem ezt a fenyegetést:

A szám szövege egyébként itt.

Igen, a hír igaz, valóban eladó a szendrőládi vár, potom 140 millióért, ami egy orvos kb. 60 évi keresete, de nem ez a lényeg. Sőt még az sem a lényeg, hogy pontosan hogy néz ki, bár pl. erről a képről aligha derül ki.

A lényeg az, hogy a Vaterán hirdetik, és az itteni eladók-érdeklődők párbeszédei alapján nem nehéz megjósolni, milyen kérdéseket és válaszokat olvashatunk majd:

Tisztelt MGY77! Helóó, az lenne a kérdésem, hogy cserealapként érdekelne-e egy fekvőpad súlyokkal? Vagy esetleg egy kőbányai másfél szobás szuterénlakás, ráfizetéssel?  Üdv: koebanya168

Tisztelt koebanya168! Nem, köszönöm, számomra mindenképp ráfizetés lenne. Üdv, MGY77

.......................................................................................................................

Tisztelt MGY77! Érdekelne ,hogy milyen idős a termék?! Egyébként milyen tartozékokat adsz hozzá? szia, zoleye

Tisztelt zoleye! Körülbelül 750 éves, és jár hozzá egy erdő megy egy Nokia headset, hogy tömegben is élvezhető legyen. Szia, MGY77

....................................................................................................................... 

Tisztelt MGY77! Személyes átvételen kívül más szállítási mód szóba jöhet-e? Tisztelettel lazy33

Tisztelt lazy33! Postán utánvéttel, vagy inkább futárral szeretné? Tisztelettel MGY77                           

Tisztelt MGY77! Szimpatikusabb lenne a futár, mert a tapasztalatom szerint a posta már egy egyszerű nemesi kúria esetén is bukja a szállítási határidőt. Tisztelettel lazy33

Tisztelt lazy33! Megoldható, de a szállítási költség kiszámolásához tudnom kellene, hogy mekkora méretet vállal a Vaterafutár. Tisztelettel MGY77

Tisztelt MGY77! Egy darabban szeretném, a szállítási cím Budapest VII. kerület. tisztelettel lazy33

Tisztelt lazy33! Távol álljon tőlem, hogy atyáskodó hangnemet üssek meg, de biztos benne, hogy a vár elfér egy 7. kerületi ingatlanban? Tisztelettel MGY77

Tisztelt MGY77! Ez bennem is felmerült, de úgy gondoltam, kiteszem a gangra a drégelyi vár mellé. Sajnos a nappaliba nem tudom tenni, ott a Mont Saint Michel van, azt nem merem mozdítani, félek, hogy a gangon megázna.Tisztelettel lazy33

"Én, mint büszke énblogger, megfordítom ezt a gondolatot és azt mondom az énblog miatt fanyalgóknak: hát micsoda szánalmas egy élet az, amiről nem akarunk blogot írni?" - mondja Molly Bloom.

Beteg: Úgy veszem észre, az utóbbi időben feledékenyebb vagyok és ez nagyon zavar, mert oktatóként az agyamból élek.

Neurológus (magában): Érdekes, én is az ön agyából élek...

Évekkel ezelőtt volt sláger, hogy a kórházakban VIP-szobákat alakítanak ki a jobb ellátást kérőknek. Nos, nagy felvételi körzetű munkahelyen szerzett tapasztalataink alapján ma a VIP betűszó Budapesten azt jelenti, Very Insectful Person - annyian vannak, hogy lassan külön kórtermeket kell nyitni nekik.

Nem gúnyolódás, nem rasszizmus (nem is azon múlik a tapasztalatunk szerint) - "csak" ténykérdés.

Dear Dr Morcz,

I am pleased to tell you that your work has now been accepted for publication in The Journal of Xxxx.

It was accepted on 12-08-2010.

Thank you for submitting your work to this journal.

With kind regards

Yyyy Zzzz, M.D.
Editor-in-Chief
The Journal of Xxxx

A neveket az oposszumok személyiségi jogait és az online privacyt is figyelembe véve töröltük.

Vessetek bár a mókusok elé, a Kistehén-féle "Budapest" szerintem halottgyalázás.

(annyira, hogy be se linkelem)

Orvos és orvos, specializáció és specializáció között elég nagy különbség van. Vannak ugye a műtétes és nem műtétes szakmák (régen az orvos és kirurgus külön kategória volt, Olaszországban ma is 'Laurea in Medicina e Chirurgia' az orvosi diploma hivatalos neve). Meg persze vannak az elegáns és kevésbé elegáns, hálapénzes és anélküli stb. kategóriák. A neurológia egy elegánsabb szakmának számít(ott),  gondolkodást igénylő, nem túl nagy megterhelést jelentő, bár nem túl hálapénzes szakágnak.Olyan betegségekkel foglalkozik, mint a stroke (agyi érkatasztrófa), az Alzheimer-kór (bár ez erősen határos a pszichiátriával), a Parkinson-betegség, a sclerosis multiplex, a fejfájások és szédülések megannyi oka, a prionbetegségek, és holnapig lehetne folytatni a sort.

A fentiek ismeretében elég érdekes hír, amit a LAM portálján lehet olvasni: a négy hazai orvosegyetem neurológus professzorai elemezték a neurológia jövőjét és meghökkentő eredményekre jutottak. Az összefoglalóból idézek: 

"A neurológusszakorvos-hiány egyre nyilvánvalóbb problémává válik, nemcsak a kis kórházakban, hanem a súlyponti intézményekben és az egyetemi klinikákon is. (...) Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár számára 2009 során legalább egy alkalommal 948 szakorvos jelentett neurológiai tevékenységet. A rutin betegellátásban ténylegesen elsősorban neurológiai területen dolgozók száma 750 körüli. A neurológusok életkori megoszlására jellemző a fiatal korosztály jelentős hiánya. Az ország kilenc megyéjében legfeljebb egy 35 évesnél fiatalabb neurológus dolgozik. A 2000-2009 közötti tízéves időszakban, éves átlagban 22 új szakorvos lépett a rendszerbe. Ez a szám kevés a külföldre távozó, és a betegellátásból egyéb okból kilépő neurológus szakorvosok pótlására. A 40-60 éves neurológusok száma a jelenlegi életkori megoszlás alapján 2020-ra akkor is a jelenlegi érték kétharmada alá csökken, ha teljesen megszűnne a külföldi munkavállalás. Ha a külföldre vándorlás a jelenlegi szinten marad, és az utánpótlás mértéke nem nő, 2020-ra várhatóan 300 szakorvosra marad az ország neurológiai betegellátása. Mivel ez a szám a feladat ellátásához elégtelen, és a tendencia egyértelműen előre látható, az egészségügyi kormányzatnak sürgősen lépnie kell a jövő neurológus szakorvosi ellátásának biztosítása érdekében."

Szóval, amit sok orvos elmond, és pl. a Praxis blogon rendszeresen téma: ha nem sikerül megváltoztatni az eü. rendszerét és vonzóvá tenni azt, ezzel itthon tartva a tehetségeseket (a cikk nem mondja, de nyilván nem a legbutábbak mennek el), akkor 10 év alatt gyakorlatilag össze fog omlani a neurológiai ellátás rendszere. Szóbeli közlések alapján egyes megyékben, sőt a főváros egyes kerületeiben is egy sima (nem sürgős) neurológiai alapvizsgálatra 3-4 hetet kell várni, el lehet képzelni, mi lesz a helyzet, ha kb. harmadannyi neurológus lesz, mint ma.

'There was once a young man who wished to gain his Heart’s Desire'

Hogy bloggerhez méltó szófordulattal kezdjem, az úgy volt, hogy mikor két határidős munka között már vagy ötödször néztem végig a Kick-Ass legbizarrabb jeleneteit (a Banana Splits c. számra gyilkolászó 11 éves, lila hajú szuperhőslányka megvan?), akkor eszembe jutott, hogy megnézem, ki is az a Matthew Vaughn, aki ilyen filmeket rendez, és mit tett ezen kívül a Kozmosz megváltásáért (ami a munka egyik velejárója a katolikus teológia szerint). És mondá az IMDB, hogy valami Stardust, meg a Rotten Tomatoes, hogy 76% tetszési index és hűen adja vissza a könyv hangulatát, mire nekem beugrott, hogy egy hasonló című Gaiman-könyvvel szemeztem nemrég. Szerencsére az Interneten patakokban folynak a filmek, úgyhogy már csak a nyaralást kellett kivárni, hogy idő is legyen megnézni.

A megfilmesített könyvek a széplelkek, esztéták vagy szájmenős bloggerek számára kifogyhatatlan témát adnak. Ha az ember ugye először a könyvet olvassa, akkor kialakul benne egy kép, és azt a később megszülető film – legyen bár olyan hűséges, mint a Gyűrűk Ura filmes változata – majd szép lassan átírja benne. Így aztán egy idő után jó eséllyel már ő is úgy emlékszik, hogy Elrond palotáját mindig is szecessziós motívumok díszítették, Aslan hangját szerinte is Liam Neeson tudja legjobban visszaadni, és de Carabas márkiról kezdettől fogva úgy gondolta, hogy néger. Még egyértelműbb a helyzet, ha a filmmel találkozunk előbb, ezért fel sem merül bennünk, vajon Harry Potter haja nem tüsi volt-e Rowling szerint (de igen).

Egy előnye mindenképp van, ha a filmet látjuk előbb: nem kell attól félnünk, hogy elrontja azt a belső képet, amit a könyv olvasása épített fel. Így jártam én is a Stardust-tal.

A Stardust főhőse egy kedves, kissé gyámoltalan csetlő-botló fiatalember, aki olyan benyomást tesz, mintha magában folyton azon a kérdésen tipródna, vajon tett-e tiszta papírzsebkendőt a nadrágzsebébe, ahogy Anya már százszor megmondta. Hézagos tapasztalataim alapján Gaimannek külön tárháza van a hasonló fiatalemberekből, valószínűleg axolotlok társaságában tenyészti és hűvös, sötét pincék rejtekén őrzi őket, amíg be nem tereli valamelyik regényébe.

A szóban forgó fiatalember, Tristan Thorn, egy Wall nevű kis faluban él. A falu határában levő kőfal egy varázsvilágot zár körül, a bejáratát pedig a falu lakói szigorúan őrzik.

Történetünk kezdetén Tristan még nem találta meg a maga Isolde-ját, bár ő ezt másként gondolja. Szíve jelen hölgyének neve Victoria, fő foglalkozásként a falu férfiszíveit töri apró darabokra, másodállásban pedig verzátus hiszterika. Hogy szerelmét bebizonyítsa, Tristan lehozná az égről a csillagokat is. Szerencsére erre semmi szükség, a hölgy beéri egy hullócsillaggal is, ami a fal túlsó oldalán hullott le. Így aztán Tristan elindul a varázsvilágba, mit sem sejtve arról, hogy több szállal kötődik oda…

Szpoilerezés nélkül mit lehet mondani egy olyan filmről, ahol a marcona Robert de Niro széplelkű  (hm) légikalózt, a szépészeti iparral szemben a természetes megöregedés mellett lándzsát törő Michelle Pfeiffer pedig legalább 400 éves boszorkányt alakít? Ahol az apjuk örökségéért egymást gyilkoló királyfiakból kék vér folyik? Annyit mindenképp, hogy sajátságos humor és némi poézis keveredik Gaiman kifogyhatatlan fantáziájával, az eredmény egy helyenként gonosz és mindenképpen 12-es karikával jutalmazandó tündérmese.

Több más erénye mellett a film választ ad egy sokakat égető kérdésre: alakulhat-e jól a kapcsolatunk egy hullócsillagból lett lánnyal, ha megismerkedésünk apropója az, hogy ledöntjük a lábáról, majd anyámnak szólítjuk.

Most már nincs más hátra, mint begyűjteni a könyvet. Egy másik Isoldénak tetszett.

Az árokásókba belefáradt olvasóknak melegen ajánlom Kósersrác mai bejegyzését. Egy "ferencvárosi gyerek-zsidó és keresztény ősökkel" elmondja, ami a médiából kimaradt. 

Pár napja tértünk haza ifj. Dr. Morcz-cal egy túlzás nélkül egzotikusnak mondható nyaralásról. Huszadmagunkkal voltunk, ebből 4 felnőtt, 3 majdnem felnőtt, és 13 kissrác (7-8 évesek), köztük névrokonom. Kirándultunk, kecskesajtot kóstoltunk, kalandvárban csatáztunk, fürödtünk, fociztunk, patakon gátat építettünk, számháborúztunk, meséltünk, kártyáztunk. Vadlesre másztunk, ebihalat néztünk, szarvasbogarakat csodáltunk, kullancsokat riasztottunk (sikerrel). Szúnyogoknak táplálékot kínáltunk (új jelentéssel ruházva fel az "Önkéntes kiváló véradó" szókapcsolatot), szúnyogcsípéssel nem törődtünk. Szekérderéknyi gyógyszert vittünk, 2 ml Betadint el is használtunk.

S hogy mi volt az egzotikum? Egy kis faluban voltunk, a házban nem volt TV, sem internet, sőt mobilozni is csak a falu feletti dombról tudtam. Nem, nem Fekete-Afrikában jártunk, csak a Zselicségben.

Gyerekek, felnőttek, kecskék, birkák, csacsik, és dr. Morcz

Több mint egy hónapja, hogy elvállaltam az orvosszakértő hálás szerepét a Praxis blogon. Bevallom, az egészben volt egy kis düh is. A Praxis szerkesztője (akkor még Kacorka) többeknek úgy tűnt, hogy az orvosok ellen akarja hangolni a blogoszférát. Egy mérges kommentözön hatására felajánlotta, hogy ha egy orvos vállalja, hogy leírja a véleményét a bejegyzésekről, ő publikálja. Gondoltam, szaván fogom. Sikerült.

Ez a szakértősdi sok szempontból nagyon tanulságosra sikeredett. Először is be kellett, hogy lássam, hogy x év orvoskodás után (évet, szakterületet nem mondok - „No specifics. Remember?”) max. a saját területem szakértőjének érezhetem magam, és más területek esetén lehet, hogy közelebb állok az érdeklődő laikusok, mint a szakorvosok szintjéhez. Tehát amit Lenin elvtárs az ifjúság feladatáról mondott, az sajnos az ránk, orvosokra is érvényes.

A másik, ami kiderült, az olyasmi, hogy valószínűleg nincs olyan egészségügyi szolgáltató, aki hibátlan szolgáltatást tudna nyújtani. Főleg az utolsó napokban megszaporodtak azok a bejegyzések, amelyek néven nevezett kórházakban elkövetett hibákat tárgyalnak. Anélkül, hogy védeni akarnám őket, arra felhívnám a figyelmet, hogy csak az egyik fél álláspontját ismerjük. És ne feledjük, olyan intézményekről van szó, ahol az évi fekvőbeteg-forgalom tíz-, ha nem százezres nagyságrendű.

Sok érdekes dolog derült ki arról, hogy a szokásos „a szomszéd sírján mindig zöldebb a fű” hozzáállás az eü. vonatkozásában hibás. A fejlett nyugat-európai társadalmak jelentős részében az eü. egésze (átlaga) talán lehet jobb, de egyes területek (pl. orvossal, szakorvossal való találkozás lehetősége, vizsgálatok elérhetősége) szempontjából furcsa, de dobogósak vagyunk. Sokan írták le tapasztalataikat elsősorban a skandináv ill. angol eü. rendszerről, érdemes megfontolni a szavaikat.

A legfontosabb tanulság azonban az volt, hogy mára az egészségügyi ellátórendszer és az azt igénybevevők között olyan szakadék húzódik, amit valószínűleg évtizedeken át sem tudunk majd betömni. Hol van már az az orvoskép, amit Kosztolányi írt le? Sőt, hol van a másik embernek kijáró tisztelet (akár a beteg, akár az orvos az a bizonyos másik)? Úgy tűnik a megnyilvánulásokból, mintha az első világháborúban Verdunnél működő „vérszivattyú” két szembenálló hadseregét hallgatnánk itt napestig.  Ebben úgy gondolom elévülhetetlen érdemei vannak annak az elmúlt években kialakult eü. miniszteri attitűdnek is, mely szerint az orvosok és az eü. általában üldözendők. Egy hazánkhoz hasonlóan frusztrált országban persze az emberek kapva kapnak az alkalmon, hogy máson verjék el a port (s ezzel, mint pár napja megtudtam, plusz dopaminhoz juttassák a nucleus accumbensüket).

Ezen a helyzeten, úgy látom, ez a blog csak kicsit segíthet. Az, amit vártam, hogy egymás szempontjainak ismerete oldaná a sokakban tapintható feszültséget, nem jött be. Bár tudom, hogy egy átlagos blogban kb. 100 látogatásra esik egy komment, a beérkező véleményekből a frusztráció olyan szintje árad, amit értelemre ható kommunikációval nem lehet felülírni. Nehogy bárki azt hihesse, hogy csak a betegekre gondolok: egyik-másik orvos hozzászóló is igen hamar elveszti a fejét, és olyanokat ír, amiket az etikai bizottság igencsak kifogásolhatna.

Amit szintén lényeges lenne megérteni, az az, hogy az emberi szervezet nem reparálható a végtelenségig. Bizonyos helyzetekben az egészségügyi ellátó eleve lehetetlenre vállalkozik. Nem volt arról infó (és nem is támadó éllel mondom), hogy az itt panaszlevelet beírók közül hányan tehetnek (legalább részben) a saját állapotukról. Hányan dohányoznak, hányan hagyták el a tartósan szedendő vérnyomáscsökkentőjüket vagy cukorgyógyszerüket, hányan nem törődnek a koleszterinjükkel, nem járnak rákszűrésre stb. Nem anyázni akarok (ezt kommentben megkaphatja, ha valaki kéri), de fontos azt tudni, hogy az egészségünk megőrzéséért legtöbbet mi tehetjük.

A másik, amire rá szeretnék mutatni, az a szocialista rendszertől örökölt beidegződés, ami a szociális jellegű problémákat az eü. nyakába szeretné varrni. Kezdő orvosként még láttam olyan egyedülálló idős asszonyt, akit másfél éven át egy aktív osztályon tartottak, és a korán túl semmi lényeges betegsége nem volt. Ez a dolog mostanra megszűnt (nem sorolnám ide a tartós pszichiátriai betegség miatt ellátásra szorulókat, vagy a pl. bénulás miatt tartósan ágyban fekvő betegeket stb, akik „csak” a krónikus osztályon való elhelyezésig tartó 2-3 hónapot /!!!/ töltik aktív ágyon). Viszont a családokban rendkívül nagy az igény arra, hogy idős, beteg hozzátartozóik ellátását, ha lehet véglegesen az eü. rendszerre hárítsák. Meg tudom érteni, hogy senki sem hagyhatja ott a munkáját, hogy idős szülőjét ápolja (én sem tudnám megtenni), de ezt akkor sem tartom elfogadhatónak. Ebből a szempontból tanulhatunk pl. a roma családoktól, akik lehetnek hangosak, türelmetlenek, zavaró, mikor huszan állják körül az ágyat, de – míg nem-roma betegek kapcsán hetente küzdünk emiatt -  eddigi munkám alatt egy roma beteg tartós ápolását se kellett megszerveznünk. Szükség lenne arra, hogy változzon a társadalom szemlélete az idősekkel kapcsolatban. Ha annyi családban férne meg az idős, segítségre szoruló rokon, ahányban a plazmatévé, már jobban állnánk.

Nagyon fontosnak és előremutatónak tartom, hogy a betegek egyre inkább tájékozódni akarnak, s ehhez minden forrást igénybe vesznek. Ugyanakkor a wikipedia és a megszámlálhatatlan internetes lehetőségek nem pótolják azt a fajta tudást, amit 6 éven át próbálnak (változó sikerrel) az orvosok fejébe tölteni az egyetemen, és amit a maga területén mindenkinek rendszeresen frissítenie kell(ene). Az interneten számos téves információ van, és rengeteg olyan tartalom, amelyeket (bár ez nem mindig derül ki róluk) egyes termékek vagy szolgáltatások reklámjának szánnak. Senkinek nem rovom fel, ha ezeket olvasva kérdései támadnak, de mint ahogy vélhetőleg a mikrósütőjüket sem netes útmutatók alapján akarják megbütykölni, célszerű lenne ezeket az információkat a helyükön kezelniük.

Mindezt megfejeli még az a jelenség, amit posztmodern vallásosságnak neveznék. Úgy tűnik, széles rétegek számára az olyan „régi” fogalmak, mint Isten, nem jelentenek fogódzót, ugyanakkor azt habozás nélkül elhiszik, hogy a csuklón viselt hűtőmágnes megóv a sclerosis multiplextől. Innen kezdve, ha valaki kellően lelkiismeretlen, azt ad el a betegeknek, amit nem szégyell. Magas oxigéntartalmú vizet (amiből a pár köbcentinyi „magas tartalom” az első kibontás után kihussan), ellenőrizetlen hatású vitaminokat, aloe-tartalmú állólámpát, földmágnesesség ellen védő padlómatricát, bármit. Egy 2008-as felmérés szerint a magyar lakosság átlagosan havi 8.000 Ft-ot költött „alternatív” gyógymódokra…

Az utóbbi két bekezdés persze remek felvezetés lenne az orvostól való kérdezősködés témájához is. Való igaz, hogy sokan szorulunk rá kommunikációs tréningre, empátiafejlesztő helyzetgyakorlatokra stb. És ennek a súlyát nem szeretném kisebbíteni. De azt azért érdemes a másik oldalnak is tudni, hogy az orvost nem arra találták ki, hogy mindig azonnal elmondja, mi újság Szabó nénivel. Főleg nem telefonon (ezt jogszabály is tiltja). Én megszámoltam a múlt pénteki bejövő hívásaimat, a munkaidő alatt 40 db volt, ebből 30 beteg-kezdeményezte hívás (nyilvános is a számom, ill. a központunk is kilöki a hívást a flottás mobilomra, ha eszükbe jut). Ilyen volumenű hívás mellett, ha a hozzátartozók egy része a folyosón megtámad, hogy „csak egy percre zavar”, akkor előbb-utóbb az ember felemeli a hangját. Az lenne a célszerű, hogy a hozzátartozók is megszokják, hogy meghatározott időben (pl. a látogatási idő alatt) „jogos” az orvost kergetni, egyébként meg inkább ne (ezzel, közvetve, a beteg hozzátartozó állapotát is javítják, ti. az orvosnak lesz ideje a betegekkel is foglalkozni).

Jónak tűnik a kezdeményezés, hogy létrehozzanak egy orvos-ajánló rendszert, amire a blog  most kísérletet is tesz. Itt azonban megvannak a kételyeim. Azt ugyanis, ha egy orvos a szakma szabályainak megfelelően jár el, a betegek egy része sérelmezheti. (Friss példa az a János kórház traumatológiájával kapcsolatban beküldött eset, ahol a betegnek műtétet ajánlottak, ezt elutasította, majd a konzervatív kezelés kapcsán kialakult (durva) szövődményekről és a ténylegesen vacaknak tűnő ápolásról zengett tirádát. Bennem felmerült, nem lett volna-e elkerülhető mindez, ha a beteg a műtétet elfogadja. A János traumáról egyébként több pozitív hangvételű poszt és komment volt, ami árnyalja a képet.) Attól tartok, hogy egy ilyen ajánlórendszerben a simulékony bájgúnárok jönnének ki győztesként, függetlenül attól, hogy szakmai tudásuk alapján ezt megérdemlik-e. És akkor még nem szóltunk arról, hogy vannak olyan helyzetek, amikből a betegek (és így az őket kezelő orvosok) eleve nem jöhetnek ki győztesen. Hogy a pszichopatákról  (l. pl. védanygyal kommentjeit) már ne is beszéljünk. Én  nem javasolnám egy félig-anonim (orvos neve nyilvános, véleményezőé nem) rendszer létrehozását, a fentieken túl már csak azért sem, mert nem érzek különbséget az orvos és a véleményező személyiségi jogai között.  Meg azért sem, mert mondjuk ciki lenne, ha az orvost olyasvalaki véleményezné, aki nem is járt nála. Szóval, ha lesz egy ilyen rendszer, az IRL nevemmel szívesen vállalnám a megmérettetést, de csak IRL nevekért cserébe. Így az is elkerülhetővé válna, hogy egyes szolgáltatók a saját rendelésüket álnéven reklámozzák.

Megköszönve a lehetőséget, a megnövekedett terhelésemre is tekintettel dr. Morcz most búcsút int a nagyérdeműnek. Kommentben még örömmel járok erre, rendszeres véleményezésre nem fogja futni az időmből. Kívánok mindenkinek jó nyarat, sok pihenést, nyaralástól függetlenül stressz-csökkentést, és leginkább azt, hogy Sartre mondását arról, hogy a pokol: a másik ember, mindenki elfelejtse. Beteg, orvos, hozzátartozó: ugyanolyan emberek vagyunk, sőt a szerepeink sem állandóak. Ha sikerülne felismerni a másikban az embert, az a gyógyulásunk első lépcsője lenne.

PS. Ez egy ikerposzt, azonos időben megjelenik a Praxison is...

A szertartás végén az egyik ismeretlen gyászasszony kibicegett a kerékpárjához, amit a ravatalozó mellett egy félig kidőlt sírkőhöz támasztott, feltette a botját a csomagtartóra, és elkarikázott.

Túl azon, hogy kedvünkre anyázhatunk/anyázhatnak, az a jó a blogolásban, hogy az ember új ismerősökre, talán barátokra is találhat, új nézőpontokat ismerhet meg, rengeteg új és érdekes dologgal találkozhat. Hogy mást ne mondjak, a blogok nélkül nem tudnám, mi töri meg a csendet, hogyan lehet fénymarhaság-generátort készíteni (ezzel már valami fixációm van, legalább harmadszor linkelem be), milyen érzés magyar orvosként Svédországban, mit gondol másként egy lány 3 és 26 évesen, nem tudnám, milyen egy tanévnyitó a falleológiai tanszéken, nem támadt volna kedvem Niffeneggert olvasni, nem ismerhettem volna meg, ha későn is, nagyszerű hegymászót és nagyszerű embert... És - ez már IRL hatás - szegényebb lennék pl. ezzel:

És persze a blogolás jobb alakot/nagyobb bicepszet csinál, tisztán tartja a fogakat, a leheletünk pedig üde és friss lesz... Úgyhogy köszönet a bloggereknek.

... pls refer to the last sentence of the chorus. Thank you

Hát erről csak a refrén első sora jut eszembe:

A többit meg megírta ergé.

Szóval a Zigazság mindig napvilágra kerül, meglettek a Nép Ellenségei avagy a Szegény Egyetemi Oktatók Elnyomorítói, ahogy tetszik.  Bodoky Tamás és társai kezdeményezésére, hosszú huzavona után miniszterünk jóvoltából ma nyilvánosságra hozták a rektorok fizetését.

Első látásra nagyok az összegek, és még nagyobbak a különbségek. Nyilván nehéz közös nevezőre hozni a táncművészetet az orvoslással, az ELTE-t vagy a SZTE-t a Szolnoki Főiskolával, egyik teljesítményt a másikkal, de azért vannak furcsaságok. Azért azt jó látni, hogy az MSZP-s Magda Sándornak a pártja mélyrepülése mellett sem kell azon aggódnia, meglesz-e a meleg kanál estére. Azt is jó látni, milyen dinamikusan fejlődik az Óbudai Egyetem, melyet tavaly ősszel négy főiskola összevonásával hozott létre Hiller István (ó, Marx és társai, ó minőségi ugrásba torkolló mennyiségi változás...): a rektoruk máris többet keres, mint a PTE mostanában sokat emlegetett rektora, és kb. kétszer annyit, mint Ascher Tamás, akinek pedig már csak a Három Nővér rendezése miatt is vernie kéne Simort. Aki egyébként röhöghet, hogy hamarosan egy szinten lesz egy csomó rektorral, mert gondolom, nekik is vissza kell nyesni sovány bruttó 2 millára a havi apanázsukat...

Most mellőzném az összehasonlításokat, annyit azért mondanék, hogy pl. a SOTE rektorának fizetése kb. annyi, mint hat tanszékvezető egyetemi tanáré, és ő csak a negyedik a sorban.

Mindazoknak, akik hozzám hasonlóan lusták voltak kibogarászni a sorrendet, az Open Office táblázatkezelője nyújtott segítséget.

Majakovszkijt idézve nyújtom át a táblázatot (idézet vége legalul):

Читайте,

завидуйте,

(я – гражданин

Советского Союза.)

Azaz: 

Olvassátok

irigyeljetek,

(én a Szovjetunió

polgára vagyok.)

Ezt meg Isolde juttatta az eszembe, annak idején az egyik első dal volt, amit mp3 formátumban leszedtem az 0th.netről

A személyiségi jogokra való hivatkozással Biszku Béla családja megakadályozta, hogy a Mandiner blog alkotói által készített filmet az Uránia levetítse. A Mandineren többen felvetették, hogy "véletlenül" fel kéne kerüljön a film valamelyik fájlmegosztó site-ra. Egy kicsit körülnéztem, és nagy megelégedésemre megtaláltam a szóban forgó alkotás perek indítására alkalmatlanított átdolgozását. Ethel, a béka mutatja be a főhőst és családtagjait: 

Idézet egy beteg kórelőzményéből: "Jelenleg bizonytalan mellkasi nyomás,diskomfort érzés és anxiosus attitûdök miatt a pszich.konz.kettõs hatású antidepr-t ajánlott,amely mögött familiáris, tartós frusztrációs folymat állhat."

((Mert ha a pszichiáter nem lenne családi okból tartósan frusztrált, akkor mást írna fel))

Páratlan ötlettel álltak elő a magyar irodalom nagyjai: konzervekért cserébe szavakat írnak, ezzel segítik a hajléktalanokat. Most mondja bárki, hogy a segítésvágy csak olcsó  szóvirág. Szavakat írnak, de szokásuktól eltérően nem becsomagova (versbe, novellába stb), hanem csak pőrén, a maguk mezítelenségében. A korai Jancsó-filmek világa jut az eszembe: ligetes táj, lovak, s a képen egyszerre átszalad egy mezítelen FÜLOLAJ (Nádas Péter egyik hozzájárulása). Egy szó, három konzerv. Nem rossz árfolyam egyébként, átszámítva JK Rowling sem igen kapott többet a Harry Potter egy-egy szaváért.