Rövid hír ma az Indexen: Angliában felfüggesztettek állásából egy ápolónőt, mert felajánlotta az egyik gondozottjának, hogy imádkozik érte.
Gondoltam, megnézem részletesebben, mit ír erről a brit média, ezeket találtam: BBC News, Daily Mail, bbctags, a helyi baptista lelkész oldala, de megszólalt Northumberland legjobb bloggere és egy sor más is.
A sztori röviden úgy szól, hogy a 45 éves Caroline Petrie, aki egy egészségügyi szolgáltató alkalmazottjaként otthoni ápolási feladatokat végez, felajánlotta egy 79 éves nőbetegnek, hogy szívesen imádkozik érte. (A hírekből egyértelmű, hogy nem teátrális, közös imáról vagy hasonlóról volt szó.) A nőbeteg ezt nem szerette volna, az ápolónő pedig nem erőltette a dolgot. Másnap az idős nő (aki maga is keresztény) egy másik ápolónőnek megemlítette a dolgot, harmadnap Caroline-t felfüggeszteték állásából, és amíg nincs az ügyében ítélet, fizetést sem kap. Érdekes, hogy maga a beteg (akiért az ápolónő imádkozni akart) nem emelt panaszt. Részletesebb, és lényegében egybevágó információt az első két link (BBC, Daily Mail) tartalmaz.
Anélkül, hogy bárki világnézetét bántani akarnám, egy pár dolog ezzel kapcsolatban igen csak piszkálja a csőrömet:
1. Ápolónőnek lenni a segítő foglalkozások közé tartozik, Magyarországnál szerencsésebb anyagi helyzetű országokban is (tehát ahol jobban megfizetik őket) egyértelmű, hogy beteget ápolni hivatástudat kérdése is. Történelmileg jelentős hagyománya van annak, hogy elkötelezett hívők vállalják a betegek gondozását (l. pl. betegápoló szerzetesrendek). Nincs statisztikám arra nézve, hogy vajon ma Magyarországon (vagy Angliában) az ápolók, orvosok stb. mekkora része hívő (keresztény vagy más), de nem tűnik valószínűtlennek, hogy az adott ország átlagához képest felülreprezentáltak.
2. Aki betegekkel foglalkozik, nem csak a test bajaival találkozik. A betegek kiszolgáltatott helyzeténél fogva, ill. azért is, mert a betegek jelentős része az élet nagy kérdéseivel (egészség elvesztése, elmúlás) néz szembe, rengeteg félelemmel, aggódással, fizikai és lelki szenvedéssel szembesül az ápoló (ill. bármely eü. dolgozó). Épp ezért szép a betegekkel foglalkozók hivatása: a félelem pillanataiban " mezítelen emberként " (ha tetszik, álarc nélkül) áll előttük a beteg ember, és kéri (persze ki-ki a saját eszközeivel, nyelvezetével, személyiségével) a segítségét. Ebben a helyzetben (ha bele mer menni) minden ápoló csak a saját emberségére hagyatkozhat, melynek
integráns része a személyes hit is. Ha egy beteg tőle igényli a vígasztalást, én az ápolónőre bíznam, mit tud és akar megtenni.
3. Emiatt, és elsősorban a betegek érdekei miatt, nagyon szerencsétlennek érzek minden olyan jogszabályt, mely a beteg és ápolói kapcsolatába kívülről és szélsőséges mértékben szól bele. Ahogy egy egyházi fenntartású kórház (pl. ilyen a Bethesda kórház, Bp.) nem várja el, hogy csak hívők jelentkezzenek vizsgálatra, ill. nem is szabhat olyan feltételt, hogy pl. a betegek minden nap imádkozzanak, úgy az is nagyon visszatetsző, ha a jogalkotó az ápolókat csak mint betegkiszolgáló robotokat (és nem mint értelmes, érző, adott esetben hívő EMBEREKET) veszi tekintetbe. Ez persze nem jelenti azt, hogy a munkahely hittérítésre lenne való, de azt is visszásnak érezném, ha az erőltetett polkorrektség miatt ki sem derülhetne ki-ki milyen beállítottságú - ha és ameddig a betegnek ez előnyére válik.
4. A hír egyik különösen bájos mondatát az ápolónőt alkalmazó intézmény szóvivője mondta ki: "we will not be using her in this capacity until the outcome of our investigation is known", azaz nem HASZNÁLJUK őt (Caroline-t), amíg a vizsgálat eredménye ismertté nem válik. Ez a "használjuk" kifejezés messze nem tűnik olyan polkorrektnek, mint amit a cég az ápolóitól elvár.
5. Különösen furcsának érzem az angliai esetet, mert szervesen illeszkedik abba az irányvonalba, amit görcsösen polkorrekt viselkedésnek lehetne nevezni. Mondják (remélem, csak városi legenda), hogy egyes amerikai nagyvárosokban a lakók egy része sértőnek tartja, ha kellemes Karácsonyt kívánnak neki, és a polkorrektség nevében hadat is üzentek az év egyik legbensőségesebb ünnepének. Az is érezhető, hogy a polkorrektség nem minden irányban egyformán működik: tavaly a heathrow-i reptér egyik alkalmazotjának megtiltották, hogy nyakában kis (kb. 1x1 cm-es) keresztet viseljen, miközben muszlim és szikh kolléganői a vallásuknak megfelelő viseletben dolgozhattak. De hogy az eü-nél és Angliánál maradjak, nemrég egy párkapcsolati tanácsadót függesztettek fel állásából, mert nem kívánt homoszexuálisoknak szexuáis tanácsadást tartani. Az valahogy nem vevődött észre, hogy - amint a homoszexuálisnak joga van saját irányultságához - a tanácsadónak is joga van sajátos meggyőződéséhez.
6. Idemásolok egy mondatot a Daily Mail egyik újságírójának kommentárjából: "In our allegedly multicultural society, there is one religious group which is apparently not to be afforded equal respect, let alone treated for what it embodies - the foundational creed of this nation. That group is Britain’s Christians.". Azaz: "A közkeletű vélekedés szerint multikulturális társadalmunkban van egy vallási csoport, melynek látszólag nem jár ki a többieket megilető tisztelet, és még kevésbé kezelik úgy, mint az ország alapját képező hit megtestesítőjét. Ez a csoport a brit keresztények csoportja." A cikk szerzője saját bevallása szerint zsidó vallása ellenére nagyra értékelte, hogy az édesanyját terminális betegségén végigkísérő elkötelezett keresztény nővérek az ápolás mellett imádkoztak is érte.
7. Végül érdeklődve várom, hogy - most, hogy miniszterelnökünk figyelmeztet a klerikális reakció veszélyére - mikor jönnek elő itthon is az első orvosperek, ahol a beteg az "Isten áldja, Szabó néni" köszönést fogja sérelmezni.
Update: Van olyan kórház Magyarországon, ahol kedvesek, mosolyognak, türelmesek ... de attól tartok, politikailag nem korrektek.