Őszbe csavarodik a választási kampány, hullanak a levelek - a postaládánkba is. A Fidesztől, az LMP-től, az MSZP-től. És megjönnek velük a félrevezetések, melyek szerint a Fidesz megnyerte a választásokat, ezért a városrész képviselőjelöltje XY a szocialista jelölt.
Pár nappal később a feleségemet örvendezteti meg egy géptelefon, ami arról tájékoztatja, hogy a mi városrészünkben már voltaképp eldőlt a küzdelem, de azért szavazzunk XY-ra, aki azonos az előző mondatban szereplő XY-nal.
XY-nak egyébként a javára írom, hogy nemrég az egyik közeli bevásárlóközpont ajtajában személyesen is álldogált egy keveset pár aktivistával, és szinte emberinek tűnt.
Kampánycsend előtt pár órával felhív egy női hang, a Fidesz kerületi irodájából, aki arról tájékoztat, hogy a híresztelések dacára lesz második forduló. A javára írom, hogy nem kérdezi meg, kire szavazok, és nem is ajánlgatja a saját jelöltjüket.
Slusszpoénnak a kezembe kerül a pár nappal ezelőtt bedobott Narancsvidék, ami többek közt azt a félelmét osztja meg velem, hogy Magyarország államformája ismét királyság lesz, keresztény alkotmányt oktrojálnak, és a Gödörben meg a Szigeten csak „nagymagyarok erőltetett előadássorozata” lesz. Kifelejtették Gerendai másik vállalkozását, a Costesben pedig nyilván csak túrós csuszát és abált szalonnát mérnek majd. Mindezt persze a Fidesz-kétharmad művelné.
Értem én, hogy féltik a parlamenti nyugszéküket ideológiai harcról van szó, ami ráadásul nem lesz a végső, bárhogy is énekelget a mai MSZP-vezetés néhanapján. De amíg Hagyó és a nokiásdobozok, Nyakó és a szemérmetlen költségtérítés, Hunvald, Verók, a saját házában feltehetően eltévedő Boldvai és társaik ott élnek a választók emlékezetében, addig az MSZP nem más, mint egy banánliget.
Vagy mi is a jobb szó?
Banánköztársaság.
