... leginkább morcogás

Csendesen telt az ünnep. Nem zavarták meg bekiabálások, nem volt gyurcsányozás, a Heti Hetes egyetlen tagja sem kapott kitüntetést. Elfeledkeztünk róla, mint Öszödi Ferenc a jómodorról. Talán szülői sem emlékeztek már pontosan a boldog órára ... pedig alig múlt egy éve, hogy megszületett a Zöld Könyv.

Az egészségügyi reform élharcosa kellemes, kissé kórház-zöld színvilágával, A5-ös formátumával kezelhető (nem orvosi értelemben!), és szerethető kiadványnak tűnt. Önmeghatározása szerint egy állapotleíró tanulmányból és az abban feltárt problémákhoz, kihívásokhoz rendelt megoldási lehetőségek katalógusából állt. Nem akarta az olvasót felesleges részletekkel terhelni, így sem szerzőit, sem felelős kiadóját nem tüntették fel.
A Zöld Könyv céljául azt jelölték  meg, hogy társadalmi vitát gerjesszen az egészségügyről. A nemes cél elérését nem könnyítette, hogy a vitára szánt kb. egy hónap a nyári szabadságok idejére esett. Ebben az időben az átlagnál szerencsésebb választópolgár nyaral. az átlagos szerencséjű a nyaralót helyettesíti, így egyiknek sem biztos, hogy egészségügyi traktátusokkal van kedve foglalkozni. Az egy hónap amúgy sem túl hosszú idő. Még ahhoz is több állt rendelkezésre, hogy az ország lakói véleményt nyilvánítsanak az M0-ás északi hídjának nevéről (emlékszünk? Colbert, Chuck Norris, Zrínyi és társai), ami azért súlytalanabb ügy, mint tízmillió ember egészsége. Ráadásul nyáron a médiamunkások serény hada is megpihen kissé és a vezető hírekbe az újabb hőmérsékleti rekordokon kívül jóformán csak a magyar F1-futam, a megasztárosok magánélete és egy-egy jobban sikerült ételmérgezés fér be. Az a néhány szakmai vélemény, ami mégis utat talált a médiába, kb. akkora vihart kavart, mint NDK-s turmixgép a Csendes-óceránon.
Kézenfekvő ötlet lett volna legalább arról gondoskodni, hogy az anyag az egészségügyben dolgozókhoz eljusson. Ma már minden rendelőben van számítógép (ha nem is kakaóbiztos), és
az dolgozók nagy része használja az internetet. (Ez nálunk azt jelenti, hogy a kezdők orvosi adatbázisokat böngésznek, az orvostanhallgatók iwiweznek, a nővérek blogolnak, a beteghordók pedig Bódi Guszti életművét töltik le fájlmegosztó klienssel.) A minisztériumban mégsem jutott senkinek eszébe, hogy csináljon egy email-címlistát, és elküldje az anyagot. Igaz, a címlista létrehozása időbe és pénzbe került volna, de elkészülte után gyakorlatilag nulla (!) Ft-os költséggel lehetett volna a dolgozókkal kommunikálni. Példát vehettek volna a miniszterelnökről, aki blogjával fároszként mutatja a magyar közbeszéd útját. Vagy arra számítottak, hogy Molnár Lajos eltáncolja majd, apró ajándék gyanánt Horváth Ágnes esküvőjére?


folyt. köv. a Zöld Könyvről, komolyabban.