Békés novemberi délután, ülök a szűkebb szakmám városbeli prominensei között, a kakukktojás hálás szerepét viszem, és érdeklődve hallgatom, hogy mennyire nincs senki, aki jelentkezett volna a <titok>gyógyászati rezidensi helyekre. Ez konkrétan úgy néz ki, hogy két éve kb. 40, tavaly 30, most meg 11 végzős jött el a rezidensi felvételire. Ülnek a <titok>gyógyász főorvosok, vakarják a fejüket, keresik a kiutakat ... de igazából látszik, hogy nincs eszközünk ahhoz, hogy változtassunk, sőt arra is alig, hogy belemondjuk a Köz arcába: "ha nem változik valami, akkor pár év múlva az összes <titok>gyógyászati problémátokat a mai orvoslétszám harmadának kell majd megoldania, vagy mehettek a varázsvesszős ukrán természetgyógyászokhoz!".
Pontosabban úgy lehetene fogalmazni, hogy valószínűleg sehová sem jelentkeztek sokan. Egy rádióhír szerint a 2010-ben végzettek közül csak kb. 50% jelentkezett itthon szaképzésre. A Medical online cikke szerint ez a szám "csak" 28% (15% eltűnt, 13% píéjcsdízik). Ó hát így már mindjárt más.
Nem segítette a jelentkezést, hogy a Bajnai-kormány átalakította a 10 éve elkezdett, és mostanra már-már bejáratódó rezidensi rendszert. Az átalakítás röghözkötésként indult, lett belőle a rezidensképzés rendszerének szétzilálása, a rezidensképzésre költött központi keret drasztikus csökkentésével. Helyzetbe kerültek viszont azok a kórházak, ahol a bérkeretnek még voltak tartalékai, ők ui. felvehettek pár rezidenst. Mondjuk, hogy mennyit, az igen érdekes. A SOTE tavaly 293 rezidens képzését kezdte meg (ebben benne voltak azok is, akik más kórházaknál kezdtek, de a papírjuk a SOTE-n volt, és a kórházi osztályok színvonalától függően töltöttek több.kevesebb időt a SOTE-n). Idén ez a szám 39 fő. OK, a SOTE helyzete most duplán rossz, mert az idei jelentkezők jó része már eleve a kórházakat kereste meg, de azért a más kórházakban sem fenékig tejfel az élet. Az a nagy budai kórház, melyet a telekspekulánsok is sokat emlegetnek, a kb 1300 ágyára idén összesen 6 új rezidenst tudott felvenni.
Egyértelmű, hogy idénre jelentősen csökkent a pályakezdő orvosok száma. Viszont ez a szám tovább fog csökkenni, mire a mai pályakezdőkből szakorvosok lesznek, mert egy részük lemorzsolódik, más részük rájön, hogy ma Mo-n orvosnak lenni kb. egyenlő az öngyilkosság elhúzódóbb és fájdalmas formájával, megint más részük eleve azért lép be a szakképzésbe, hogy majd nyugaton helyezkedjen el a frissen megszerzett szaktudásával.
A helyzetet tovább rontja, hogy személyes benyomásom szerint sosem volt olyan rossz a kapcsolat betegek és orvosok közt, mint az utóbbi időben. Óriási a bizalomvesztés mindkét részről, egyre nagyobb a betegek elégedetlensége. Ahogy a társadalomból is eltűnik a "mi", és helyét az "én" veszi át, úgy kopik el a szolidaritás az egészségüggyel kapcsolatban is. A betegek tekintélyes részét semmi más nem érdekli, mint hogy ő azonnal és mindent kapjon meg (diagnózistól, tényleges kezelési szükségletektől függetlenül), és emiatt kpesek átgázolni betegtársaikon épp úgy, mint az eü. dolgozókon. Persze az eü. dolgozók sem zárdaszüzek. Ahol még kapnak, nyilván megpróbálják kipréselni a hálapénzt a betegekből, egyre több a türelmetlen orvos/nővér, és egyre több a kiégett dolgozó. Eljutottunk oda, hogy a végzős orvostanhallgatók 50%-a úgy gondolja, rosszul döntött, hogy az orvoslást választotta (adat innen).
Azt hiszem, nagyon fájdalmas felismerések sora vár a magyar betegekre.
