Páratlan ötlettel álltak elő a magyar irodalom nagyjai: konzervekért cserébe szavakat írnak, ezzel segítik a hajléktalanokat. Most mondja bárki, hogy a segítésvágy csak olcsó szóvirág. Szavakat írnak, de szokásuktól eltérően nem becsomagova (versbe, novellába stb), hanem csak pőrén, a maguk mezítelenségében. A korai Jancsó-filmek világa jut az eszembe: ligetes táj, lovak, s a képen egyszerre átszalad egy mezítelen FÜLOLAJ (Nádas Péter egyik hozzájárulása). Egy szó, három konzerv. Nem rossz árfolyam egyébként, átszámítva JK Rowling sem igen kapott többet a Harry Potter egy-egy szaváért.
A Vastagbőr jót rugózott azon, hogy mekkora szociális érzékenységről tesz tanúbizonyságot az, aki olívaolajat (Nádas P) vagy éppen lazackonzervet (Bereményi) kér jólirányzott szavaiért. Szerintem ez egyfajta poén, de más nyomorúságán poénkodni mindig kétélű dolog. Erről Zuschlag János tudna mesélni.
Az ötlet viszont szerintem óriási. Kár, hogy a jókedvű adakozók (ugye, a Jóisten őket szereti) csak a nekik tetsző szavakat válogatták be. Én pl. habozás nélkül elzarándokolnék az Írók Boltjába, ha pl. Esterházytól olyan szavakat árulnának, mint "édesapám", "segédigéi", esetleg "elvágtatott az érzékeny, XVII. századi tájleírásban".
Ettől függetlenül jópofa játékot játszanak a Jövő Század Lehetséges Érettségi Tételei És Akik Talán Annyira Mégsem, egy-egy szavukból rájuk is lehet akár ismerni. Ami viszont annyira már nem tetszett, az a szócsinálmányok világa. Esterházy pl. ezekkel a szavakkal csalogatja a nagyérdeműt:
Parti Nagy sem adja alább, szerintem Rakovszky szavai sokkal erősebbek, Spiró nevei pedig ötletesebbek:
Tudom, van annak stílusértéke, ha valaki úgy ír, mint akinek Wernicke-afáziája van, de mostanra sajnos ez lerágott csont. És aki megfosztotta az írófejedelmeket kedvelt eszközüktől, az közvetve Tarlós István volt, a "Fénymarhaság" kifejezés megalkotója.
Tarlós mondása ugyanis két olyan fülbe is eljutott, melyek között nem mindennapi agy foglal helyet. A szép nevű John E. Kulak egoblog-tulajdonos és számos Excel-tábla kiötlője megalkotta a fénymarhasággenerátort. És felfedezte, hogy ha egy szólistát a VÉL() függvénnyel megbolondítunk, akkor egy csomó olyan szó is kijön, aminek stílusértéke, politikai üzenete vagy akár rejtett misztikus tudástartalma van. ((J.E. Kulak olyasmit csinált, amit Eco Foucault-inga c. könyvében ír a Tóra permutálásáról, tulajdonképpen újrateremette a világot, de nem írnék erről, mert mindjárt jönnek értem az ördöngösök.))
Szóval a Generátornak hála, gazdagabbak lettünk olyan szavakkal, mint pl. dagonyapolgár, képességfellendülés (ezt még hallani fogjuk céges beszámolókban), névértékgondnokság (banki szférában előkerülhet), gyöngydíszítésminiszterhelyettes (melyikre gondoltál, Kulak???) vagy szarkazmuskereskedők (ők ezen a blogon is meg-megfordulnak).
A fénymarhasággenerátor óta már nem olyan könnyű eredetinek lenni. De ez nem baj. A nagyjaink majd visszatérnek az íráshoz.