Egy általam meg nem nevezni kívánt fővárosi egészségügyi intézményben történt.
Békés vasárnap volt. Az intenzíven az egyik beteg, aki 4 hetes ottléte alatt végig élet és halál között lebegett, jobblétre szenderült. A családját az ügyeletesek 8x próbálták meg értesíteni, a megadott telefonok kicsengtek, de egyiket sem vették fel. Mint később kiderült, a beteg egyik fiának születésnapját ünnepelték, ezért nem hallották meg a telefonokat.
Később az ünnepelt hetedmagával belátogatott az intézménybe, itt szembesültek szeretett rokonuk halálával. Ez váratlanul érte őket, olyannyira, hogy az ügyeletes betegkísérőt a liftajtónak nyomták (mentővel kellett egy meg nem nevezett nagy baleseti központba szállítani), az ügyeleteseket is fenyegették, de őket nem verték meg. És le se köpték őket, mint a nővéreket (igen, azokat a nővéreket, akik egy hónapon át mosdatták, etették, kezelték stb.). Legjobban a biztonsági őr járt, aki a konfliktust távolabbról észlelve az ellenkező irányba szaladt, nyilván azért, hogy valaki legalább segítséget hívhasson. A gyászoló család távoztában még összetört egy ajtót, de nagyobb baj nem történt. Az intézmény egy újabb tapasztalattal lett gazdagabb, egy nyílászáróval szegényebb, és pár óráig nem volt, aki a betegeket/vizsgálati mintákat célba tudta volna juttatni. Szóval semmi különös.

A baj csak az, hogy ez nem egyedi eset, mégsem került be a híradóba, mégsem szállt ki a TEK, hogy segítsen a gyászolóknak a veszteség feldolgozásában, mégsem indul békemenet vagy hungarocell szobros tüntetés a még megmaradó egészségügyi dolgozók fokozott védelméért.