Egy még nem publikált tanulmány szerzőjével beszélgettem a minap, aki az elmúlt pár hónap során az egyik orvosi szakág helyzetét mérte fel. Ennek során minden *ológiai osztályra ellátogatott, és minden szakambulanciáról is gyűjtött adatot. Mivel az ügyben nem szerző, csak kíváncsi vagyok, túl sok részletet nem lenne illendő elárulni. Egy megdöbbentő adat viszont jól illusztrálja a mondandómat: 2008 és 2012 között az adott területen dolgozó OEP-finanszírozott orvosok (szakorvosok, jelöltek, rezidensek) száma 1/3-ával csökkent. Nem tudható a csökkenés oka, nyilván volt, aki meghalt, akit nyugdíjaztak, volt, aki magánba ment át (valószínűleg kevesen, mert eszközigényes szakma), és volt, aki külföldre ment. És nyilván volt, aki eleve el se kezdett dolgozni ezen a területen (a rezidensi rendszerbe jelentkezők száma az adott területen egyértelműen csökkent az utóbbi években).
Nem tudom, hány szakágról készült hasonló összefoglalás, és hogy mennyire tipikus ez a helyzet. A tény azonban tény marad: az adott területen ma ugyanazt a lakosságot kétharmad-annyian látják el, mint alig 4 évvel ezelőtt. Ez nyilván kihat a várólisták hosszára (nem véletlen, hogy a budapesti szakrendelők egyike-másikában is 2 hónapos az előjegyzés a sima ... ológiai szakorvosi vizsgálatra), és nehéz elhinni, hogy ne hatna ki az ellátás minőségére. A betegek joggal érzik úgy, hogy sérülnek az ellátáshoz való jogaik, emiatt egyre többen nyúlnak innovatív megoldásokhoz (pl. többhetes panasszal bevitetik magukat az adott szakág ügyeletes osztályaira, hogy ne kelljen még 6-8 hétig sorban állni az ambuláns vizsgálatért - ui. ha fel nem is veszik őket, a vizsgálat soron kívül megtörténik).
Az orvosok oldaláról a többletfeladatok nyilván többletmunkát vagy legalábbis több stresszt jelentenek (egy adott területen dolgozó ambuláns orvos mesélte, hogy nem telik el nap, hogy ne kezdene valamelyik beteg üvöltözni a rendelésen), ez nyilván csökkenti a jól végzett munka örömét, ill. lassan idő sem marad jól végezni a munkát. Mindezek fokozzák a kiégés esélyét.
Ezen a helyzeten nem sokat fog változtatni az, hogy augusztusban (ha igaz) kifizetik azt a havi nettó 30-40 ezer Ft közötti összeget, amit nagy csinnadrattával és felmondónyilatkozat-darálással jelentettek be valamikor kora tavasszal. Részben azért, mert ha hinni lehet az Orvosi Kamarának, ez az összeg nem épül be az alapbérbe (tehát pl. nem vehető figyelembe az ügyeleti díjak kiszámításakor), de azért is, mert az orvosok fizetése még így is lényegesen kevesebb lesz, mint pl. szlovák kollégáiké. Ill. azért sem, mert a fizetések nem igazodnak az adott területen észlelhető ellátási igényekhez (a tény, hogy most kétharmad-annyi .. ológus dolgozik, mint 4 éve, pontosan 0 Ft fizetésemelést jelentett az OEP-finanszírozott ellátóknál). De leginkább szerintem azért nem fog változni a helyzet, mert az ország gazdasági-társadalmi válságán túl (ami lényeges eleme annak, hogy valaki itt akar-e pl. családot alapítani, gyereket nevelni stb), az orvos-beteg kapcsolat (amiről többet is kellene írnom, fogok is) olyan mély válságban van, hogy nem is látszik, mitől javulhatna a következő években.
Megalázóan kevés fizetésért, növekvő munkahelyi terheléssel, óriási felelősség és stressz mellett, úgy dolgozni, hogy közben a betegek egy része kígyót-békát kiabál az emberre - ez a mártírok útja. Az az út, ami egyébként egy bizonyos értelemben szép, és nagyon is része az orvosi hivatásnak. Azonban a korszellem egyáltalán nem kedvez az áldozatvállalásnak, és - nagyon erős hitbéli és/vagy az emberiség iránt érzett másfajta elkötelezettség nélkül - nem várható, hogy tömegesen jelenjenek meg olyan orvosok, akik csakazértis vállalni fogják a munkát.
Orvosként, betegként egyaránt azon kéne munkálkodjunk, hogy legalább az életnek az a része, ami nem direkt a pénzről szól, jobban működhessen.
a képre kattintva kiderül, miért ezt választottam illusztrációnak
