A férfi, aki sötét öltönyéhez sötét árkokat viselt a szeme alatt, nem készült előre a találkozásra. Jobb szerette a véletlenre bízni az ilyesmit. Tudta, hogy mint minden, ez is a Terv része. Ha elérkezik az idő, a találkozás létrejön: ha akarna, se tehetne ellene semmit.

Gondosan mérlegelte, hogyan közelítse meg a helyszínt. Gondolta, hogy metróra száll, de már nem mozgott otthonosan a föld alatti világban. Kísérője nem volt: De Carabasra sem számíthatott. Nem tudta, mennyire fogadnák ellenségesen a kipállott alagutak vándorai. Félelem nem volt benne, de a feladat – úgy érezte – megkívánt egyfajta ünnepélyes nyugalmat. Ilyen nyugalmat azok éreztek arrafelé, akik túlméretes terepjárók nélkül is meg merték közelíteni a munkahelyét.

Végül úgy döntött, a láthatóságot vállalva a felszínen marad.  ’Csak felszínesen’ - gondolta. Vonzódott a kétértelmű megfogalmazásokhoz. Aztán autóba szállt. Fegyvert nem vitt magával. Nem volt rá szüksége.

Amikor odaért, tekintetével felmérte a házat. 'Könnyen védhető' - gondolta.

A falon tábla hirdette egy ügyvéd nevét. A férfi, aki évekkel azelőtt kis híján udvarolt az ügyvéd nővérének, zavarba jött. Amikor ilyen időhurkokra bukkant, mindig felötlött benne, hogy nem zökkent-e ki a Terv. 

Megkereste a csengőt. Az idegen hangzású név semmit sem mondott neki.

A lány, aki gondolatátültetéssel kereste a kenyerét, kis fekete ruhát viselt, amiről a férfi valamiért ajándék ukrán bérgyilkosokra asszociált. A lány erről mit sem sejtett: óvatos természetességgel vezette be az irodába. Azzal az eleganciával mozgott, amit a férfi eddig csak a folyó jobb partjáról származó embereknél tapasztalt. Nem látszott rajta, hogy néha tengeri ízeltlábúak nyúzásával múlatja az időt.  ’Öt centivel magasabbnak hittelek’ – gondolta a férfi, akinek volt szeme az ilyesmihez. ’Öt évvel fiatalabbnak hittelek’ – gondolta a lány, de később tízre módosította a becslést. 

Az iroda bárhol máshol is lehetett volna. A lány a gondolatokat egy átlagos külsejű gépben tárolta. De most erről nem sok szó esett. Általában is keveset beszéltek. Nem volt rá szükség. Mindketten a Testvériség tagjai voltak, jól ismerték egymás legtitkosabb nyilvános gondolatait is. 

A lány a táskájába nyúlt. Revolverért nyúlnak ilyen mozdulattal, de amit kivett, sokkal ártatlanabbnak látszott. Puha volt és rózsaszín. ’Legalább nem bolyhos’ - gondolta a férfi, akinek családi vonalon volt némi tapasztalata a plüssállatokról. 

A tárgy meglepően békésnek tűnt. Nem látszott rajta, hogy egy teljes iparág jövője múlik rajta. A férfi azzal az izgalommal nézte, amit állatkertben lehet érezni, mikor a szarvas vipera készül, hogy támadásba lendüljön az üvegfal ellen. 

A lány a gazda természetességével nyomogatta a gombokat. A tárgy könnyedén engedelmeskedett neki. Látszott, hogy már jó ideje szelídíti. A férfi nem akart sokáig maradni. Ahogy kezébe vette a tárgyat, érezte, hogy ujjai enyhén bizseregnek.  ’Még visszakapod. Nem szoktam adós maradni.’ – szűrte a fogai között. A drámai hatásból sokat levont, hogy halkan és hadarva beszélt. A lányon nem látszott ijedelem. ’ Van, aki sokkal tartozik nekem.’ - mondta. A hanghordozása egyértelművé tette, hogy kevesen mernének neki sokáig tartozni. Érződött, hogy nem szokott csak úgy a levegőbe beszélni. 

Aztán már nem sok történt. A lány egy titkos társaságot hozott szóba. A férfi nem lepődött meg. A környezetében mindenki tartozott valamilyen titkos társasághoz. Kellett ez ahhoz, hogy ép ésszel ki lehessen bírni azt a várost. 

A férfi aztán elköszönt. Valami semmiséget mormogott a munkáról és általában az időhiányról. Az utcán igyekezett céltudatos természetességgel haladni, úgy, mint aki tudomást sem vesz a kezében tartott rózsaszín tárgyról. Sikerült feltűnés nélkül elhagynia a környéket. 

Kocsiba vágta magát. A kapcsolata már várta. Egy háztömbbel odébb parkolt le: nem akart feltűnést kelteni. Cipője türelmetlenül kopogott a kövezeten. Népes család ballagott előtte; mikor az anya hátranézett, sietve terelte félre a gyerekeket az útjából. Látszott rajta a félelem. A férfi egy szót sem szólt. Nem akarta tovább élezni a helyzetet.

A találkozót egy kórházban beszélték meg. A férfi kapcsolata látszólag szemészeti vizsgálatra volt előjegyezve. Mire a férfi odaért, tág pupillákkal és kifejezéstelen arccal üldögélt egy váróban.  A férfi a kezébe csúsztatta a rózsaszín tárgyat. A kapcsolat hosszan szemlélte; elégedettnek tűnt. Megállapodtak a tranzakció részleteiről. 

Később, mikor ismét a rejtekhelyén volt, a férfi maga is alaposan megnézte a különös tárgyat. Csak ekkor vette észre, hogy a tetején levő felirat harcosnőket idéz.


- a műfaji hasonlóság nem a véletlen, inkább a tisztelet műve -