Blogger-ismerőseim körében új divat jelenség kezd elharapódzni, egyre többen követnek el vagy helyeznek kilátásba blogger-öngyilkosságot. (És persze, hol máshol jelentenék ezt be, mint a blogjukon. A posztmodern kelgyó, ugye.)

Mivel nem tudok drámai háttérzene kíséretében a hátuk mögé lopózni, és kitépni kezükből a borotvát, amivel a netkábelt készülnek átvágni (a klisét drót nélküli internetre adaptálók közt Schmuck Andor-fotókat sorsolunk ki!), azon gondolkodtam, mivel bírhatnám rá őket, hogy gondolják meg magukat. Nem mintha magyarázni kéne, mennyire fontos a magánszféra. A blogolvasás olyan, mint amikor Woody Allen puskázik a metafizika-dolgozaton. A névtelenség, a felismerhetetlenségbe vetett hit miatt a blogger olyasmire vetemedhet, amit a való életben sosem tenne (én pl. egyszer kis híján megdicsértem a blogban az akkori főnökömet). Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy a blogger hét határral odébb él, és a rendes nevét sem tudom, vagy kiderül róla, hogy lehúztunk pár évet egy közös munkahelyen, esetleg magamra ismerek a blogjában előforduló legocsmányabb szereplőben. Nyilván egyszerűbb a helyzet akkor, ha a bloggerek a való világban már jóban voltak azelőtt, hogy kitört volna rajtuk az online önközlés mindent lebíró vágya. De ha nem így van, akkor adódhatnak helyzetek.

Viszont mégis kell, hogy valami megmagyarázza az elterjedt nézetet, hogy 'once a blogger, always a blogger', szóval hogy ezt nem könnyű abbahagyni. Szerintem a magyarázat részben a mindenkiben élő alkotókedv lehet, részben az önkifejezés vágya, részben az igény arra, hogy kapcsolatot tartson a világgal (beleértve azokat is, akiket IRL is ismer a blogger), de a blogírásnak lehet akár (ön)pszichoterápiás haszna is. 

Úgyhogy kedves ismerős és ismeretlen bloggerek, írjatok nyugodtan, legfeljebb, ha a magánélet szentsége fontos, csináljatok egy új, meghívásos-jelszavas blogot.

További elméleti fejtegetések helyett akkor lássuk, mit is köszönhetek többek közt a blogvilágnak:

- Ha nem olvasnék blogokat, nem tudnám, ki Neil Gaiman vagy Terry Pratchett

- Könnyen lehet, hogy a munkahelyem szegényebb lenne egy emberséges orvossal (nagyszerűt akartam írni, de attól tartok, hogy nem hinné el magáról)

- Nem pályáztam volna kishíján meg egy luganói állást

- Nem tudnám, hogy konyhában is lehet lángszórót használni

- A Ráspira azt hinném, a Ráspár becézett alakja

- Nem tudnám, mi a <> töri meg a csendet

- Nem tudnám, mi mindenre jó egy iskolai ügyeletes karszalagja

- Nem tudnám, mit csinál egy pszichiáter Svédországban, egy háziasszony Houstonban, vagy Charlie Bangkokban

- Kb 40%-kal kevesebbet nevetnék

... és most már Mrs. Morcz sem azon izgul, hogy mikor fogja egy fékevesztett bloggerlány letépni rólam a is az egyik orvoslány blogrolljával fejezi be a napi webes tájékozódást.

A poszt címe pedig innen jött: