Elspeth 44 éves, mikor beköltözik az asztalfiókba. Ettől még nem lenne érdekes a dolog: mióta Ali Benguz beköltözött egy hordó pálmaborba, nehéz kellően originális lakhelyet találni magunknak. A dolog attól válik érdekessé, hogy Elspeth kísértet, aki a felvilágosult XXI. században szenderül jobblétre, mialatt szerelme, a Highgate-i temetőről tolsztoj-regénynyi hosszúságú PhD-értekezést író Robert épp egy pohár langyos kórházi teáért megy.
Elspeth megboldogulásával jókora zűrt hagy maga után a temetőre néző hangulatú regényben. Robert magába temetkezik, elhúzódó gyászreakciója teljesen érthető, én sem jönnék ki jobban a dologból, ha a temetőről íródó értekezés fáradalmait önkéntes temetői túravezetőként pihenném ki. Elspeth Amerikában élő, elidegenedett (vagy mégsem) ikerhúgát, Edie-t szintén megrázza a hír. Nem jár jobban Martin, az Elspeth házában lakó kényszerbeteg keresztrejtvénygyáros sem, akitől a felesége lécel le, bár ő legalább csak Amszterdamba költözik, nem az örök vadászmezőkre. Egyedül Elspeth Amerikában élő unokahúgai örülhetnek, akik megöröklik a házat, s vele – bár erről nem tudnak – magát az örökhagyót is, asztalfiókostul. A lányok egyébként szintén ikrek, sőt tükörikrek, ami 5 millióból egyszer esik meg. Úgy hasonlítanak egymásra, mint két papírlap (vékonyak, sápadtak, tejszőkék), 21 évük kb. felét letagadhatnák. De ettől még helyén a szívük (bár egyiküké jobb oldalon van, ami tükörikreknél alap). Kettejük sajátos, egymásrautalt élete, ill. anyjuk és nagynénjük szintén a kölcsönös függőség és önállósági törekvések meghatározta viszonya a fő konfliktusforrás. Bár a szerző nem egy Stephen Leacock, a regényben jó adag kissé bizarr humort is fel lehet fedezni, a már emlegetett asztalfióktól a kísértet és a többi szereplő hányattatásain át a Little Kitten of Death-ig.
Audrey Niffenegger, aki a regény anyaggyűjtése során maga is túravezető lett a Highgate-i temetőben, sajátos hangulatú világot teremtett. Bár a cselekmény kissé nehezen indul, és figyelmesebb olvasó a fordulatok egy részét is megsejti, összességében melegen ajánlom azoknak, akik a Twilight dacára nem rettennek vissza a természetfeletti elemeket is felvonultató történetektől.
A könyvről Isolde írt remek kritikát, amiért ez úton is nagy köszönet.
