... leginkább morcogás

Szép napom volt tegnap. Több mint fél órán át hallgathattam miniszterelnökünk veretes orgánumát, ahogy az Inforádióban könyörtelenül visszaverte a riporter kérdéseit. Hadd ne időzzek el annál az örömnél, amit a határozott, de mégis közvetlen stílus, a kiművelt emberfő és a már-már túlzott szerénység ilyen páratlan kombinációja jelentett nekem. Megvilágosodásként ért, hogy végre van egy bátor miniszterelnökünk, aki meg meri csinálni, amit kell, nem úgy mint összes elődje. Sőt halkan az is elcsúszott, hogy nem úgy van ám, ahogy gondoljuk: a 2006-os választási kampány előtt ő bizony elmondta, hogy gond van és sokmindent fejleszteni kell. Csak az a fránya nép nem ezt hallotta ki a kampányból, teszem hozzá.

De nem is erről akartam beszélni, hanem a több-biztosítós modellről. Mert most a kormányoldal kommunikációja másról se szól, csak arról, hogy ez az egyetlen üdvözítő út. Ha ez nincs, nem lesz meg az egészségügy reformja. Ha pedig nem lesz meg, akkor nekünk régen rossz. Merakkorahálapénz ... ésatöbbi.
Az a baj az ilyen "érvelésekkel", hogy meg sem kísérlik a dolgok elemzését. Egyszerűsítenek, mert ez kell a tömegeknek. Emlékszünk: "Négy láb jó - két láb rossz". Könnyebb szlogent harsogni, mint gondolkodni, igaz? Most mégis ezt kéne megpróbálni.

A több-biztosítós rendszer melletti egyik legfőbb érv, hogy az emberek majd választani tudnak a jó és a még jobb szolgáltatást nyújtó biztosítók között. Ennek Budapesten vagy egy-két megyei jogú városban, ahol több kórház van, még lehet értelme. Ott elképzelhető, hogy az egyik egy jobb hírű kórházzal szerződik, ahová szívesebben megy a beteg. De mi lesz azokkal, akik olyan városban élnek, ahol egy kórház van, vagy olyan faluban, ahonnan egy kórházba sem könnyű eljutni? Ha az X biztosítóval szerződik, akkor egy dunaújvárosi ember esetleg Miskolcra fog menni egy szakorvosi vizsgálatra? Vagy a szolnokinak Budapesten veszik ki a vakbelét? Ki fizeti ki a betegek (és az ápolásukban sokat segítő családtagjaik) utazási költségét? Aki napi 8-10 órát dolgozik, hogyan látogatja meg beteg szülőjét, ha a helyi kórház helyett a szomszéd megye központi kórházában gyógyítják? Miért van az, hogy ezekig a kérdésekig el sem jut a kormányzati propagandagép?

Aztán egy még lényegesebb kérdés: mit jelent a jobb szolgáltatás? Szebb kórtermeket? Kevesebb húgy-, és több Domestos-szagot? Cicibabákat a nővérpultnál? Esetleg jobban képzett ápolót és orvost? Ezzel sem foglalkoznak eleget. Nyilván sokan akkor éreznék jól magukat, ha a bank-, és plázaépítészetben megszokott csili-vili üveg-műmárvány-krómacél környezet fogadná őket, 10 lépésenként kávé-, üdítő-, és csokiautomatákkal. A harmonikus környezet nagyon fontos, az automatákra meg az vesse az első követ, aki még sosem vásárolt belőlük. De a lényeg nagyon máshol van. Ki cseréli ki a szívbillentyűmet? Ki dönti el, hogy a mégoly modern vizsgálatokkal talált eltérés rosszindulatú daganat, vagy lényegtelen melléklelet? Ki lesz az, aki a műtét utáni első éjszaka ötödször is be kell hogy jöjjön segíteni, mert még nem tudom magam ellátni? Azaz, kire bízom rá az egészségemet, az életemet? Hiszen csak egyszer élünk (ahogy a hitehagyott buddhista mondta).
A teljes egészségügyi ellátásszervezést úgy lehetne / kellene egyszerűsíteni, hogy minden beteg jusson el ahhoz az orvoshoz, aki a betegsége megoldásához a legtöbb segítséget tudja adni. Erre a több-biztosítós rendszer szerintem nem ad több garanciát, mint a jelenlegi rendszer. A biztosítók ugyanis valószínűleg nem az egyes orvosokkal, hanem nagyobb ellátó egységekkel (kórházakkal, rendelőintézetekkel) kötnek majd szerződést. Nyilván mindenütt van jó és kevésbé jó, lelkiismeretes és kiégett, ráérő és siető orvos. És ha egyesével is akarnák a jókat kiválogatni, nem hiszem, hogy a biztosítók külső, az egészségügyi rendszerbe most megérkező szereplőként fel tudnák mérni, melyik orvos a jó és melyik a kutyaütő. Ezt az egy-egy szűk szakmai profilt művelő, egymást jól ismerő orvosokon kívül aligha tudja bárki megtenni.
A válogatás eddig sem ment jól. Ha megnézzük a mai privát egészségügyi szolgáltatókat, láthatjuk, hogy itt is vannak kiváló, a területükön világszínvonalút alkotó orvosok, és vannak profitorientált hiénák. Egy betegem mesélte, hogy egy évek óta sok panaszt okozó fejfájás miatt fordult privát intézményhez. Ott azzal adtak neki előjegyzést, hogy dolgozik náluk ezzel foglalkozó szakember. Amikor elment hozzá, a doktornő pár percig kérdezgette, majd közölte, hogy neki is sokat fáj, ezzel nincs mit tenni, és elkért tőle 6000 Ft-ot. Később kiderült, hogy más területtel foglalkozik, és szorosan véve nincs is meg a szakképesítése fejfájós betegek részletes vizsgálatára. A példa sajnos nem egyedi, de szerencsére az ellenkezője is sokszor előfordul. De ezt már egy másik alkalommal.