Hála a fizetésünknek, a kávéadónak és a perlekedő betegeknek, vasárnap vettem egy nagy lélegzetet, és elmentem az orvosállás-börzére, amit egy pesti hotelben tartottak. Nem mintha mindenáron külföldön akarnék dolgozni. Jelenleg leginkább sehol sem szeretnék dolgozni (legalábbis egészségügyben nem: hegyivezetői állásra meg kicsi az esélyem, hacsak nem megyek el Veneto tartományba). Viszont kíváncsi voltam a kínálatra, és legalább annyira a többi kíváncsiskodóra is.

Az első, amin meglepődtem, az volt, hogy a SOTE egyik 45 körüli adjunktusa jött velem szembe - a köztudatban ugye az él, hogy a magasabb pozícióban levő orvosoknak már nem éri meg elvándorolni, mert ha másból nem, a parából meg lehet élni. Hát, úgy látszik, itt köztudat-zavarral állunk szemben.

A második meglepetés az volt, hogy a szokásos célországok és munkakörök (Anglia: RMO vagy locum, Németország: bármi, ha jól tudsz németül, Svédország ill. Norvégia: bármi, ha bírod a hideget/sötétet) mellett megjelentek a francia, dán, holland és belga álláshirdetések is. Az utóbbi 3 esetben ráadásul fizetést kap az ember a nyelvtanulás idejére is, ami nem közömbös (az olvasók közül tegye fel a kezét, akinek mérhető dán, holland vagy flamand nyelvismerete van).

A harmadik meglepetés pedig az volt, hogy az érdeklődők több mint fele jól láthatóan túl volt a negyvenen. Szóval az a réteg is fontolgatja az elmenetelt, amelyik már a köztudat szerint kb. "beérkezett", ill. szakmai értelemben a "bárhol bevethető" szakorvosokat jelenti.

Lesz még itt sorállás az ambulanciákon.