Vannak önmagukon túlmutató napok az életben. Ez a nap ilyen volt. Ma ünnepeltük meg Majdnem Utolsó Mohikánnal az ötszázadik túráját, egyben tízezredik túrakilométerét. Több mint 30 éve járjuk a hegyeket, ez az emberélet útjának fele. És remélem, hogy a barátságunké is.
A véletlen (?) úgy hozta, hogy az útvonal, amit bejártunk, sokban rímelt az egyik első túránkra. Persze voltak különbségek is. Volt fagyoskodás a buszmegállóban (kezdetben csak nyáron túráztunk), pezsgőzés a Tarkő csúcsán (alkoholt először 30 felett vittünk túrára, addig túl frivolnak éreztük az ilyesmit), és megcsodálhattam, ahogy kis csapatunk három nőtagja ugyanott felköszönti (túráink első cca. 10 évén a főtéma a lányokkal való kapcsolatteremtés lehetetlensége volt). Mindezt tökéletes időben és fényviszonyoknál. Ez persze a megfelelő túraidőpont kiválasztásán múlott, tehát M.U.M. érdeme.
Nagyon úgy fest, hogy Mohikán lesz a túrázás Steve Howe-ja.
Vagy Steve Howe a gitár Majdnem Utolsó Mohikánja.
A cím és Steve Howe innen:
