Nem is volt annyira rossz, amikor vagy 40 éve a kisdobosok és úttörők csillogó, jövőbe vetett tekintettel tették a jót (legalábbis a kurzusfilmekben). Vitték át az öreg nénit a túloldalra, szüreteltek, pár ávvel korábban Hanságot csapoltak le ... egyszóval élték azt, amit prózaian segítésnek, emelkedettebben önmagunk ajándékozásának lehetne hívni.
Aztán jött ugye a renszerváltás meg az antallboross, kicsit később a tömjénzsóti, a cserkészek és (bár nem tartósan) a szívgárda. A liberális oldalról meg a felvilágosultság, a másság tisztelete és a tolerancia (bár az utóbbiak nem terjedtek ki az egyik kisebbség - a hívők - tagjaira). Egyszerre úgy tűnt, kihuny a gyermekek szemében a láng, és a fehérbotos nénik mindörökké az úttest nekik rendelt oldalán kell hogy éljenek, mert nincs, aki segítsen rajtuk.
Egy tegnapi hír azonban meggyőzött arról, hogy vannak még tettrekész, megénekelhető fiatalok: A hitelezőjét és annak kilencéves lányát meggyilkoló ózdi állatnak (ahogy Boris Vian mondaná, bocs, de ez a helyes kifejezés) két tizenéves lány segített a holttesteket "eltakarítani".
Nyilván úgy gondolták, nem helyes, hogy az a szegény fiú egyedül fáradozzon. Vagy a féltő aggódás vezette őket, hogy esetleg a holttestek látványa valakinek pszichotraumát okozhat. Netán közegészségügyi megfontolásokból döntöttek úgy, hogy az egyik holttestet nem hagyják csak úgy, hanem egy víztartályba zárják.
Örülhetünk, hogy vannak köztünk olyan fiatalok, akik kicsinyes egyéni érdekérvényesítések helyetta szolgálat szellemében végzik szorgos mindennapi munkájukat.
